Kisszállás

2018.06.28. 08:35

Már megkezdődött a felújítás Kisszálláson

Alig ért véget a tanév, már megkezdődtek a felújítások a település iskolájában és sportcsarnokában. Közel 120 millió forintot költenek a két intézmény felújítására, a munkálatokat legkésőbb nyár végéig befejezik.

Pozsgai Ákos

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A Sallai István Általános Iskola felső szintjén négy tanterem és a folyosó padlózatcseréje legnagyobb részben tankerületi támogatásból, kisebb részt magánszemélyek felajánlásából készül el. Megújul az iskola dísztermének oldalfala is. A padló cseréjéhez az örökségvédelmi hivatal engedélye kellett, hiszen egy valamikori kastély épületében működik ma az iskola – tudtuk meg Zsoldos Ildikó igazgatónőtől. A régi padlót felszedték, majd amikor az eredeti állapotnak megfelelően leteszik a hajópadlót, arra kerül fel az ipari laminált parketta. A felújítás a kivitelezéssel együtt közel tízmillió forintba kerül.

Az iskola vezetője elmondta azt is, hogy megkezdődött a szomszédos sportcsarnok felújítása is, amellyel lényegében az évtizedekkel ezelőtti átadása óta folyamatosan problémák voltak, beázott és más kivitelezési hiányosságok is felmerültek.

Az iskola a tankerülethez pályázott és nyert 109,5 millió forintot, melyből kicserélik a csarnok összes nyílászáróját, a falakat leszigetelik, felújítják és szigetelik a tetőt, korszerűsítik a fűtésrendszert, kicserélik a kazánt, a radiátorokat és termoventilátorokat építenek be. A kivitelezési munkálatokat egy halasi cég végzi, és július végéig befejeződnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában