Kunszállás

2018.06.16. 15:30

A kunszállási iskolásoknál járt Eli és Balto

Pénteken a Kunszállási Általános Iskola meghívásának tett eleget az Argos Állatvédelmi Egyesület. Az egyesület munkatársai négylábú barátaik – Eli és Balto – kíséretében látogattak el az iskola záróünnepségére.

Maksa Balázs

Forrás: Argos Állatvédelmi Egyesület

Már többször beszámoltunk az Argos Állatvédelmi Egyesület iskolalátogató akcióiról. Ennek apropóján beszélgettünk Szabó Attilával, az egyesület elnökével.

- Sokszor hallani az egyesületükről, gyakran tartanak bemutatóval egybekötött előadásokat az iskolásoknak. Hogyan néz ki egy ilyen bemutató, mikről esik szó az előadásokon?

- Az előadásaink során minden az állattartásról szól. Beszélünk a gyerekeknek az állatok helyes tartásáról, azon belül is a kutyák helyes neveléséről, de az állatvédelmi törvényről is szót ejtünk.

Fotó: Argos Állatvédelmi Egyesület

- A bemutatók során a gyerekek közelebbi kapcsolatba is kerülhetnek a kutyusokkal?

- Természetesen igen. Az előadások és bemutatók után mindig kutyasimogatással zárjuk a látogatásunkat. Talán nem meglepő, de a gyerekek és a pedagógusok is ezt várják mindig a leginkább.

- Évek óta járják az iskolákat. Jelenleg hány intézménnyel állnak kapcsolatban?

- Igen, valóban évek óta tartunk bemutatókat, már rengeteg iskolában jártunk. Jelenleg öt iskolával van megállapodásunk. Ezekben az intézményekben az összes osztályban megtartjuk majd a bemutatóval egybekötött előadásunkat.

Fotó: Argos Állatvédelmi Egyesület

Legutóbb a Kunszállási Általános Iskolában jártak, ahol mintegy 138 diák várta az egyesület kutyusait, akikkel a bemutató után közelebbről is megismerkedhettek. A pénteki látogatás, mint mindig, most is kutyasimogatással zárult.

Szabó Attila elmondta azt is, hogy szeptemberben a kunszállási iskolába is visszatérnek, és az összes osztályt meglátogatják majd bemutatójukkal.

Ha bárki kedvet kapott a bemutatóhoz, bátran keresse az egyesületet az alábbi elérhetőségek valamelyikén: 06-20-283-3614, [email protected].

Fotó: Argos Állatvédelmi Egyesület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában