Bács-Kiskun

2018.05.09. 20:00

Megyénkben még mindig sok az öngyilkosság

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban 1317 férfi és 446 nő vetett véget az életének országszerte. Megyénk öngyilkossági rátája az országban a legmagasabbak közé tartozik. Bagó György pszichológussal, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológussal és képesített pszichológia tanárral beszélgettünk a fiatalokat is érintő témáról.

Sz. B.

Forrás: Shutterstock

Bács-Kiskun megyében 41,33 volt az öngyilkossági ráta 1988 és 2010 között, ez a harmadik legmagasabb érték: Csongrád és Békés megyében volt ennél minimálisan több. A gyerekek és a kamaszok körében még mindig aggasztóan magas az öngyilkosságok száma: 2016-ban 15 és 19 éves kor között 24 fiatal, valamint 14 éves kor alatt 1 fiú lett öngyilkos.

Kevés az iskolapszichológus

Az öngyilkosságot elkövetők között magas a depressziósok aránya, így ez és más mentális betegségek kezelése, illetve megelőzése a jövőben sok ember életét megmenthetné. Bagó György elmondta, hogy a megelőzés a mentálhigiéné, a lelki egészségvédelem feladata. – Lehetne részletesen taglalni, hogy milyen égetően nagy szükség lenne a pszichológiai kultúra fejlesztésére, milyen eszközökre, módszerekre, szakemberekre lenne szükség ehhez. Sajnos nagyon kevés figyelmet kap ma ez a terület, annak ellenére, hogy sok tragédiával szembesülünk nap mint nap. Sokat javíthatna a helyzeten az elérhető iskolapszichológus. Sajnos csak 500 fősnél nagyobb iskolában foglalkoztatnak ilyen szakembert, és általában több intézményben kénytelenek dolgozni egyszerre. A munkájuk nagyon nehéz, hiszen sok a „problémás gyermek”, ilyen körülmények között képtelenek teljes körű, megfelelő színvonalú ellátást biztosítani.

Nem mindig kerülnek meghallgatásra a gyerekek

Bagó György szerint komoly veszélyt jelent a fiatalok esetében az, hogy a családi-, iskolai környezet a depressziós tüneteket átmeneti, életkori sajátosságként kezelheti, „nincs ezzel a gyerekkel gond, csak kamaszodik, vagy szerelmes”. Pedig az öngyilkossággal való „fenyegetőzést”, de már az öngyilkosság gondolatával való foglalkozást is nagyon komolyan kell venni, semmiképp sem szabad fenyegetőzésnek, zsarolásnak értékelni. Ez valójában egy segélykiáltás, haladéktalanul szakember segítségét kell kérni, a fiatal kis időre sem hagyható magára. A segítségnyújtás szándékát egyértelműen éreztetni kell vele.

– Egészséges szülő-gyerek kapcsolatban mindig tud a két fél egymással szeretetteljesen kommunikálni. Ám a depresszió hátterében lehet, hogy éppen ez a kapcsolat sérült. Sajnos léteznek elhanyagoló, bántalmazó, vagy éppen beteg, illetve nagyon nehéz élethelyzetbe került szülők is. A gyermek, fiatal ezekben az esetekben is szóra bírható, amennyiben a pedagógusa, a rokona, vagy akár a szomszédja, barátja észleli a mély szomorúságát és őszinte érdeklődéssel, empátiával közelít hozzá – fejtette ki Bagó György.

Az öngyilkosság gondolatát is komolyan kell venni

A depresszió tünetei eltérhetnek

– A depressziónak van több olyan markáns tünete, ami jelentkezhet a gyermekeknél, fiataloknál, és felnőtteknél egyaránt. A legjellemzőbb a tartós szomorúság, indokolatlannak tűnő hangulatingadozás. Minden korcsoportban megfigyelhető a teljesítményromlás, a társas kapcsolatok beszűkülése, akár a teljes elszigetelődésig. Az érdeklődés is jelentősen csökken, fásultság, unottság, motiválatlanság veszi át a helyét. A döntésképtelenség, a teljes elbizonytalanodás is általánosan jellemző. A legsúlyosabb tünet a meghalás gondolatának a fel-felbukkanása, az elmúlás iránti vágyakozás. Fiataloknál és felnőtteknél, de már a kiskamaszoknál is, konkrétan felmerülhet az öngyilkosság iránti késztetés – mondta Bagó György.

Korcsoportonként eltérő tünetek jelentkezhetnek: gyermekeknél alvászavarokat tapasztalhatunk, míg a felnőttekre inkább az alvásba menekülés a jellemző. Depresszióban a fiatalok önképe torzult, önmarcangolás, önhibáztatás uralkodik el rajtuk. Az önbecsülésük szinte eltűnik. Nincs jövőképük, és a múlt szép élményeit is elszürkítik.

A családé a legfontosabb szerep

Amennyiben felmerül a depresszió gyanúja, akkor az első és legfontosabb, halaszthatatlan lépés gyermekpszichiáter és/vagy klinikai szakpszichológus felkeresése. Ezentúl természetesen tájékoztatni kell a gyermekek, fiatalok nevelésében, gondozásában résztvevő pedagógusokat, családtagokat, hiszen komoly odafigyelést, törődést, segítséget igényelnek az életük minden színterén.

Bagó György szerint a család szerepe vitathatatlanul a legfontosabb ezen a téren. – A szerető, őszinte családi légkör a legjobb segítő a külső-, belső konfliktusok megoldásához. A krízishelyzetek közös erővel leküzdhetőek. A gyermekek, fiatalok a család tapasztaltabb tagjainak példáján keresztül bővíthetik a problémamegoldó repertoárjukat. A család támaszt nyújt, a biztonságérzetet erősíti.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Képünk illusztráció || Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában