Bács-Kiskun

2018.05.03. 16:24

Hivatalba lépett az új megyei jegyző

2018. május 1-től dr. Temesvári Péter a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal új jegyzője - tájékoztatta a baon.hu-t Várkonyi Éva, a hivatal sajtó- és nemzetközi kapcsolatokért felelős referense.

baon.hu

Anyai nagyapja éveken át dolgozott Jakabszállás jegyzőjeként, így az ő anekdotáit kisgyerekként hallgatva a szegedi születésű szakemberben már korán kialakult a kíváncsiság és az érdeklődés a közigazgatási jog iránt. A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tett érettségi után nem volt kétség a jogi hivatás választása: a Szegedi Tudományegyetemen végzett jogász szakon.

Közigazgatási jogi szakmai munkáját Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában kezdte. Kezdetben a Családvédelmi Osztály munkatársa volt, majd 2010 októberétől 2013 szeptemberéig a Jogi Osztály Jogi Csoportjában dolgozott jogi ügyintézőként, 2013 szeptemberétől 2017 júniusáig pedig vezette a csoportot. Feladatai közé tartozott többek között az önkormányzat és a hivatal peres és peren kívüli jogi képviselete, a testületi anyagok törvényességi áttekintése, véleményezése, az önkormányzati rendeletek előkészítése, a választásokon való jogi és operatív közreműködés, szabályzatok kidolgozása és közbeszerzési eljárások koordinálása. 2017 júniusától Kiskunmajsa Város Jegyzőjeként tevékenykedett.

Megyei jegyzőként feladatának érzi a hivatal magas szintű szakmai munkájának töretlen folytatását és az új kihívások megfelelő megválaszolását.

Hobbija – a zenélésen túl – a szakmája is, a közigazgatás iránti elkötelezettsége és érdeklődése töretlen, fontosnak tartja a folyamatos fejlődést e területen.

Dr. Temesvári Péter nős, egy négy éves kislány édesapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában