HAJÓS

2018.05.14. 20:00

A 150 éves hajósi postát ünnepelték

A másfél évszázada megnyitott és azóta is folyamatosan működő posta Hajós legrégebbi közszolgáltató intézménye. A jeles évforduló alkalmából postatörténeti kiállítás nyílt a barokk kastélyban.

Tapodi Kálmán

A kastélyban a postatörténeti kiállítás május végéig látogatható

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: ta

Egy évvel a Magyar Királyi Posta létrehozása után, 1868-ban már postamesterség működött Hajóson. Emlékeztetett köszöntőjében Rácz Tamásné, a Magyar Posta Zrt. Kelet-magyarországi Igazgatóság igazgatója, aki úgy vélekedett, hogy a postásság igazi erejét, az emberekkel történő közvetlen kapcsolattartás adja. Az igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a jubileumi kiállítás létrejöttében, valamint részesei voltak az ünnepi műsornak. Kiemelte Hirth József bélyeggyűjtő szerepét, aki összeállította a tárlatot, valamint köszönetet mondott a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítványnak, akik tizenöt éve gondozzák a „postás

múltat”.

A kastélyban a postatörténeti kiállítás május végéig látogatható
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: ta

– Az egész életünk szinte nyitott könyv a postások előtt – mondta Estókné Szalczer Erzsébet hajósi polgármester, aki hangsúlyozta azt is, hogy egy olyan kicsi településen, mint Hajós, „a posta szinte mindent jelent.” Hozzátette: a postások azok, akik szinte mindenkit ismernek, tudják, kivel, mi történik, és néha életmentőkké válnak, amikor felhívják a figyelmet egy-egy nehéz élethelyzetre.

A jelenlegi postások mellett, az ünnepségen köszöntötték Török Antal egykori hajósi postavezetőt is, aki 25 éven keresztül, 1999-ig szolgált a településen. Az ajándékot utóda, Geigerné Scherer Anna adta át, aki tizenhét évet töltött a hajósi postán.

A Dél-alföldi Postatörté­neti Alapítvány nevében Tóth László kuratóriumi elnök szólt a „pecsétés titkok” őrzőiről, a postásokról, akikről Reményik Sándor így fogalmazott A postás című versében: „Kezén világok iramlanak át./Szerelmek égnek és melódiák/ Örvénylenek ezer pecsét alatt./ Neki pecsétet törni nem szabad.”

A kastélyban berendezett időszaki kiállítás a Magyar Posta és a magyar bélyegkiadás története mellett Kass János Kossuth-díjas grafikusművész bélyegterveit és bélyegeit mutatja be. Helyben gyűjtött emlékek és anyagok is színesítik a kiállítást. A tárlat május 27-ig látogatható.

1925-ben már működött a távbeszélő-szolgáltatás

A Magyar Királyi Posta korabeli közlönyeiből és évkönyveiből tudható, hogy Hajós első postamesterének Szűcs Sándort nevezték ki, aki rövid ideig maradt a posztján, ugyanis még az év novemberében Faller József postamesteri kinevezéséről olvashatunk a hivatalos postai közlönyben. Faller József 1876-ban bekövetkezett haláláig végezte a postamesterséget, ezt követően tíz évig a felesége, özv. Faller Józsefné látta el a postamesteri feladatokat. Őt 1886-ban Martinovich József követte, aki több mint négy évtizeden keresztül szolgálta postamesterként a község lakosságát. Hogy pontosan meddig, azt egyelőre nem sikerült kideríteni. 1935-ben özv. Kazal Józsefnét, született Berahardt Rózsát nevezte ki a Magyar Királyi Posta vezetése Hajósra postamesternek, aki 1944–45-ig gondoskodott a községben a postai szolgáltatásról. 1948-ban már Szinay Győző volt a posta vezetője, de kinevezésének pontos időpontját és záró dátumát még homály fedi – derül ki a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány gyűjtéséből. A hajósi postát 1890-ben kapcsolták be az országos távírdai hálózat Budapest és Baja közötti vonalába. Nincs nyoma a korabeli közlönyökben, hogy Hajós mikor kapott telefonvonalat, de annyi biztos, hogy 1925-ben a postán már nem csak távirat-, de távbeszélő-szolgáltatás is létezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában