Kecskemét

2018.04.09. 17:30

A vízipólos Kiss Gergő keményen megküzdött a sikerekért

Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó vendégeskedett hétfő délelőtt a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Mesélt a sport iránti szeretetéről és az egészséges életmód fontosságáról.

Sebestyén Hajnalka

A Menő Menzák pályázat keretében láthatta vendégül az iskola Kiss Gergőt, aki különösen nagy örömmel jött a kecskeméti diákokhoz, hiszen felesége révén erősen kötődik a hírös városhoz. Már az elején több érdekességet megtudhattak róla a tanulók: a felvezető köszöntőben a sok-sok aranyérem és kitüntetés felsorolása után kiderült róla, hogy a neve ott szerepel Amerikában az Úszó Hírességek Csarnokában, és bár jobb kézzel ír, bal kézzel játszik.

Kiss Gergő nagyon keményen megküzdött a sikereiért. Bebizonyította, hogy lehet valaki jó tanuló és jó sportoló egyszerre. A hét napból hétben tanult és edzett. Már 15 évesen a felnőttek között játszott. 16 évesen – legfiatalabbként – bekerült a válogatottba. Komoly jövőképe volt. Küzdött az iskolában és az edzéseken is. Míg mások lazítottak, ő minden fél óráját pontosan beosztotta, hogy mindenre jusson ideje.

A gyerekek is örömmel kérdezték a sportolót. A válaszokból az is kiderült, hogy bár már nem tagja a vízilabda válogatottnak, de még mindig játszik a Honvédben, majd 1-2 év múlva tervezi a visszavonulását. A pályafutása során közel 5000 gólt dobott. Válogatott csapattársaival pedig valóban szerették egymást, tisztelték egymás játékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában