Kunszentmiklós

2018.03.23. 20:00

A víz világnapját ünnepelték Kunszentmiklóson

Rajzkiállítással és műsorral ünnepelték meg a víz világnapját Kunszentmiklóson. Hagyományosan ez alkalommal kapták meg jutalmukat a Bácsvíz Zrt. pályázatának díjazottjai.

Gulyás Sándor

A víz világnapja évente ismétlődő esemény, melyet 1993 óta minden év március 22-én tartanak meg az ENSZ közgyűlésének kezdeményezésére. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Kunszentmiklóson hosszú évek óta tartanak programot a jeles napon a Varga Domokos Általános Művelődési Központban.

Az idei rendezvényt dr. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg, aki köszöntőjében a felbecsülhetetlen értékkel bíró természeti kincsünk megőrzésének fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Elmondta: Nekünk Európában és a világ fejlettebb részén természetes, hogy amikor kinyitjuk a csapot friss, tiszta ivóvíz folyik belőle. A világon 650 millió ember számára ez elérhetetlen. Kiemelten fontos feladatunk tehát, hogy megóvjuk környezetünk és vizeink tisztaságát – emelte ki a politikus.

Az idei esztendőben a szervezők, igazodva a nemzetközi szlogenhez „Védd természetesen!” címmel hirdették meg a pályázatot, melyre több száz alkotást küldtek be Kunszentmiklósról, illetve a környékbeli települések óvodáiból és iskoláiból. A díjátadást megelőzően rövid műsorral lepték meg a közönséget a Varga Domokos Általános Művelődési Központ óvodája Méhecske csoportjának tagjai, illetve a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola 4. osztályos diákjai. Bognár Andris Pál, a Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola 11.b osztályos diákja a pályázatra benyújtott prezentációját mutatta be a közönségnek. Végezetül a legkiválóbb rajzok készítői kapták meg jutalmukat, amit cégek, önkormányzatok, vállalkozások ajánlottak fel számukra. A díjazott munkákból az intézmény aulájában nyílt kiállítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában