Kecskemét

2018.03.26. 18:36

II. János Pál pápa mennybemenetelére emlékeztek Kecskeméten

Szent II. János Pál pápa mennybemenetelére emlékeztek hétfőn a Karol Wojtyla Barátság Központnál. A szentatya 2005-ben hunyt el, halálának, egyben égi születésnapjának évfordulóját minden évben megünnepli a nevét viselő civil szervezet.

Sebestyén Hajnalka

A népkonyhára járó rászorultak az épület előtt, II. János Pál pápa szobránál hallgatták végig a műsort. A lélekharang megszólaltatása után Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve a keceli II. János Pál Általános Iskola delegációját.

A pápa nevét viselő két intézmény között a kapcsolat most bontakozik ki, ennek egyik fontos lépése volt a keceliek látogatása. Berger József igazgató bemutatta az iskolát, a diákok pedig szavalatokkal és egyházi énekekkel színesítették a műsort.

Kuna Lajos zeneművész és tehetséges növendéke, Beke Márk harsona játékával emelte az ünnepség hangulatát. A pápa magasztos életét dr. Finta József, a Kecskeméti Katolikus Főplébánia plébánosa méltatta. Az ünnepség koszorúzással zárult. A koszorút Berger József iskolaigazgató és Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla munkatársa helyezte el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában