Dunavecse

2018.03.12. 14:00

Átalakítják az orvosi ügyeleti rendszert Dunavecsén

Eredményes esztendőt tudhat maga mögött Dunavecse önkormányzata, a pályázati sikereknek és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően idén is tovább tud fejlődni a település – hangzott el a múlt héten megtartott közmeghallgatáson, Dunavecsén.

Gulyás Sándor

A hallgatóság megtudta, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten orvosolja a hibákat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

Közmeghallgatást tartott szerdán a dunavecsei képviselő-testület. A rendezvény vendége volt Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, aki az elmúlt négy év munkájáról számolt be. Vörös Sándor, a település polgármestere a tavalyi eredményeket ismertette, illetve vázolta az idei esztendő feladatait.

– A magyar gazdaság jóval az európai átlag felett teljesített, a nyugdíjak reálértéke nőtt, a munkanélküli ráta 3,6–3,8 százalékra csökkent. A kormány az elmúlt hét év alatt 730 ezer munkahelyet teremtett. Elmondható tehát, hogy hazánkban ma munkaerőhiány van. A munkaerő­hiányt és a születési szám csökkenését a kormány nem idegenek betelepítésével akarja megoldani. A magyar lakosság népességfogyását a családi támogatások, kedvezmények bevezetésével, újabb munkahelyek teremtésével kívánja megállítani – mondta el Font Sándor.

A hallgatóság megtudta, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten orvosolja a hibákat
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Gulyás Sándor

A térség országgyűlési képviselője beszámolójában kiemelte az M8-as gyorsforgalmi út építését, amely a Balatontól kelet-nyugati irányban szeli majd át az országot. A megyét érintő szakasz a duna­újvárosi Pentelei hídtól indul és Kecskemét északi részén kapcsolódik be a körforgalomba. Az M8-as megépítése az egész ország számára kiemelt jelentőséggel bír, mivel a három meglévő autópálya (M7, M6, M5) összekötésével, csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugati irányú közlekedési útvonal, illetve a Balaton megközelíthetősége könnyebbé válik az ország délkeleti részén élők számára. Az úthálózati fejlesztések 2022-ig megvalósulnak – tette hozzá a politikus.

Vörös Sándor, a település polgármestere beszámolójában vázolta az elmúlt esztendő eredményeit, külön kiemelve, hogy a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően Duna­vecse jelentős tartalékot tudott képezni, melynek egy részét fejlesztésekre költik. A polgármester elmondta, a pályázati sikereknek köszönhetően 2018-ban több mint 400 millió forintot tudnak fordítani az önkormányzati tulajdonú épületek energetikai korszerűsítésére, az út- és a csapadékcsatorna-hálózat építésére, rendbetételére.

Vörös Sándor az eredmények és az elvégzendő feladatok felsorolása után a település legégetőbb problémáit ismertette, majd vázolta a lehetséges megoldásokat is.

– A legsürgetőbb az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása, mivel a jelenlegi állapotokat a finanszírozási nehézségek és az orvoshiány miatt hosszú távon már nem képes fenntartani az ellátási körzetbe tartozó négy település. Az ügyeleti rendszert háziorvosi ellátásszervező szolgáltatók bevonásával kívánják átszervezni – tette hozzá a polgármester. Vörös Sándor a sürgősen megoldandó feladatok közé sorolta a Duna-part rendbetételét is, melyre a vízügyi hatóság engedélyének birtokában nyílik lehetősége az önkormányzatnak.

A polgármester azt kérte, hogy a gondokat ne a neten jelezzék

A fórumon az emberek nehezményezték, hogy a település egyes részein nem megoldott a csapadékvíz elvezetése, többen pedig a közvilágítás hiá­nyosságaira, a közutak állapotára, a mozgáskorlátozott-­parkolók hiányára hívták fel a képviselő-testület figyelmét. Vörös Sándor a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat, lehetőségeihez mérten, orvosolja a hibákat. A polgármester egyben arra kérte a lakosokat, hogy problémáikat ne az internetes felületen jelezzék, hanem levélben, telefonon, vagy akár személyesen keressék fel az illetékeseket a gyors megoldás reményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában