Tass

2018.02.13. 13:28

Tavasszal kezdődnek a munkák

Százharmincmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Tass község önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a könyvtár, a polgármesteri hivatal, az óvoda, valamint a sport­csarnok energetikai korszerűsítésére. Az első beruházások tavasszal indulnak.

Gulyás Sándor

A beruházás során az épületek hőszigetelést, új nyílás­zárókat kapnak, megújul az elektromos és fűtésrendszer is. A könyvtár épületének felújítása várhatóan a nyár elején elkezdődik – mondta el érdeklődésünkre Németh Gábor polgármester.

A megyei önkormányzat, a városok és községek összefogásával tizenhárom település mentén újulnak meg a 4 és 5 számjegyű utak.

A mintegy 4,1 milliárd forintos beruházás keretében valósul meg a tassi Dózsa György út felújítása is.

– A községet átszelő, jelentős tranzitforgalmat lebonyo­lító út állapota olyannyira leromlott, hogy a felújítás halaszthatatlanná vált.

A pályázati sikernek köszönhetően a közel öt kilométer hosszú útszakasz rekonstrukciója még az idén megvalósul. A lakosok legnagyobb örömére rövidesen megkezdődik a véd­gátat a település északi részén fekvő üdülőteleppel összekötő külterületi út rehabilitációja. A beruházásra a vidékfejlesztési pályázaton nyolcvanhárommillió forintot nyert önkormányzatunk – tette hozzá a polgármester.

Ugyancsak ebben az évben épül minibölcsőde Tasson. A létesítmény kialakítására tízmillió forint támogatáshoz jutott a település. Az ingatlant már megvásárolta a város, a további költségeket is az önkormányzat állja.

– Minibölcsőde hét gyermek ellátását biztosítja, valamint két főnek ad majd munkát. A létesítmény nagy segítséget jelent a kisgyermekes tassi családoknak, mivel nem kell naponta Kunszent­miklósra vinni csemetéiket – tette hozzá Németh Gábor polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában