KISKUNHALAS

2018.02.22. 14:00

Firkálják és fekáliával szennyezik a megszállási szoborcsoportot

Méltatlan körülmények között áll a Szabadság emlékmű a Semmelweis téren. Egykoron a szebb napokat látott alkotást összefirkálták és emberi ürülék borítja a környékét. A szomorú látványra Végső István helytörténész hívta fel a figyelmet.

Pozsgai Ákos

A ma már politikai és közéleti viták kereszttüzében álló­ Szabadság emlékművet 1975. április 4-én avatták fel „Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából, a három forradalmi tavasz jelképeként”. Az emlékmű egy kompozíció, ami Marton ­László: Magyar hírnök szobor és Kerényi József: A dicsőségre és a tragédiákra emlékeztető, vitorlákat ábrázoló három betonfalából áll.

– Ez nem felszabadulási emlékmű­, hanem ­megszállási szoborcsoport. 1944-től számítható katonai és politikai megszállásunk torzója – vélekedett az emlékműről a halasi helytörténész.

Végső István hívta fel a figyelmet a rongálásra
Fotós: Pozsgai Ákos

– Kiskunhalasra 1944. ­október 23-án vonultak be a szovjet csapatok. A foglyok szervezett kirablása, gyilkosságok a tanyavilágban, a ­paraszti, kisgazda társadalom szétvetése jellemezte az időszakot. Magyarország társadalmi, gazdasági és politikai rendszerének szovjetizálása következett, elnyomás alatt élt az ország. Az 1956-os forradalmunkat is szovjet lánctalpak taposták el – részletezte Végső István, aki szerint ugyanakkor mégis csak elfogadhatatlan, hogy egy köztéri szoborcsoportot emberi fekália borítson.

Ezek is érdekelhetik