Zimankós volt a madárles a hartai Duna-parton

A messze földön ismert hartai kolbász és szalámi kóstolgatása közben a helytörténeti ismerete is gyarapodhatott a hétvégi túrára jelentkezők maroknyi csapatának. A húsz éve elkészült Kis-Duna-híd melletti mederről megtudhatták, hogy ott egykoron ádáz vízipólómeccseket is rendeztek. A sörkertnél lévő tábla pedig annak állít emléket, hogy mekkora volt az ottani vízállás 2013. június 10-én, a nagy árnál, amikor Dunaföldvárnál 721 cm-es volt a vízszint.

A túrázók és kísérőik távcsövekkel is pásztázták a terepet, miközben részesei lehettek az úgynevezett sasszinkronnak. A Duna túlpartján ugyanis egy rétisas pár tűnt fel. Mint megtudtuk: Harta körülbelül 20 kilométeres körzetében négy ott költő párról tudnak, vélhetően a most regisztráltak a Madocsa közelében fészkelők voltak.

Az idei sasszámlálás során a környező országok szakemberei is csatlakoztak a kezdeményezéshez az Európai Unió által támogatott Pannon Eagle LIFE projekt keretében. A múlt hét végén szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madarászok is sasokat számoltak, melynek révén szeretnék elkészíteni a Kárpát-medence közös sastérképét.

A Duna-parti madárles előtt – ami Harta és a Solt-Kalimajor közötti nyári gáton vezetett, ami része az EuroVelo6 nemzetközi kerékpárútnak –, még a hódok jelenlétének látható nyomait is megmutatták a Kiskunsági Nemzeti Park természetőrei, Kovács Sándor és Bíró Csaba. Jókora vízbe döntött és alaposan körberágott fa mutatta, sikeres volt a hódok visszatelepítése a Duna magyarországi alsó szakaszán.

Az ártéri erdőben süvöltők hangjára is felhívták a figyelmet, de az apró madarakat alig lehetett észrevenni az ágak között. A kalimajori út során sűrűn feltűntek a partközelben úszkáló tőkés récék, de ebben az időszakban óvatosabbak a vízi madarak, hiszen január végéig tart még a vadászszezon. A tőkés récék mellett, egy-egy egerészölyvet, kárókatonát és három kontyos réce hímet is láthattak a természetbarátok. Később egy nagy sármány és egy kenderike is távcsővégre akadt.

Sajnos, azt is megfigyelhették, hogy a természet legnagyobb kártevője továbbra is az ember. Műanyag hulladékok, kidobott háztartási gépek és mindenféle szemét bukkan elő szinte mindenhol, amit ki tudja honnan sodorhatott magával a folyam. A part közelében üres gyomorkeserűs üvegek, sörösdobozok, alighanem egy horgászás kellékei voltak, mert egy damil henger is ott hevert mellettük.

Kalimajorból a Hartához tartozó Nagykékesre is eljutottak a túrázók, abban a reményben, hogy túzokokat vagy nagy lilikeket láthatnak. A falurész egykoron virágzó település volt, viruló háztáji gazdaságokkal. A falu honlapjáról tudni: jelenleg tizenöt ház áll üresen, a többi huszonhetet, mintegy félszázan lakják.

A túzokok előszeretettel táplálkoznak telente a repceföldeken, de ezúttal nem sikerült megfigyelni őket, ám a nagy lilikek jól tudják, hol várja őket terített asztal. A nagykékesi határban lévő búzavetésben hatalmas csapatok verődtek össze és több száz méterről is impozáns látványt nyújtott a lúdfélékhez tartozó madarak serege.

A túra zárásaként még az evangélikus templom fenyőfái között menedéket találó fülesbaglyok megtekintése volt soron, de az ágak sűrűje elrejtette a kolóniát. Egy bagoly viszont nem zárkózott el a nyilvánosságtól, és egy nyírfán pihenve, mit sem törődött a kíváncsi tekintetekkel.

A fűfélék a nagy lilik kedvencei

A nagy lilik első nagyobb csapatai októberben jelennek meg hazánkban, majd a tél folyamán a legtöbbjük távozik, tavasszal azonban újra átvonulnak Magyarországon. Enyhe teleken jelentős számban itt is telelhetnek, de Magyarországon is vadászható a faj. Táplálékában a fűfélék dominálnak. A nálunk pihenő madarak sok időt töltenek a gabonafélék vetésein és a kukoricatarlókon – írja a nagy lilikről a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.