Kiskunmajsa

2018.01.05. 17:25

Ez az év az építkezések éve lesz Kiskunmajsán

Közel 2,5 milliárd forint pályázati támogatás érkezett eddig Kiskunmajsára, ahol idén látványos építkezések kezdődnek.

Tapodi Kálmán

– Nagyon szép karácsonya volt Kiskunmajsának – fogalmazott Ábrahám-Fúrús András polgármester azon a városházi sajtó­tájékoztatón, ahol az elmúlt időszak sikeres pályázatairól is beszámoltak.

Kormányzati döntés született arról, hogy a város 96 millió forintot fordíthat belterületi kerékpárút építésére. A tervek szerint a Szeged felőli, déli városkapuból indulna a bicikliút, amely a tervek szerint a Szent Imre utcáig tartana. A pontos nyomvonalát még nem jelölték ki. A Félegyházi úti – már meglévő – kerékpárutat pedig folytatnák a Csontos Károly utcáig, ami a forgalmas útszakaszon közlekedő biciklisek számára is nagyobb biztonságot jelenthet. Mint elhangzott: a városnak továbbra is rendelkezésére áll az a 15 millió forint, amit a bodoglári óvoda felújítására biztosított az állam.

A polgármester a sikeres pályázatok közül kiemelte a vajdasági testvértelepüléssel, Topolyával közösen beadottat, aminek keretében – 100 millió forintból –, egy ökotanya épülhet Kiskunmajsán. A humánszolgáltatások fejlesztésére egy 180 millió, illetve egy 130 millió forintos pályázat részese a település. Izsákkal is konzorciumban nyert Majsa, így mintegy 100 millió forintot fordíthat önkormányzati lakások felújítására, aminek a célja a fiatalok otthon­teremtésének segítése. A tájház felújítását is folytathatják tavasszal, amire újabb 2 millió forintot nyert a város.

– Két energetikai pályázatunk is támogatást nyert. Az Arany iskolára és az Egressy zeneiskolára összesen 162 millió forintot költhetünk, míg a Konecsni György Kulturális Központ és a Napsugár Óvoda épületeire 230 millió forint jut. Mindegyik intézménynél lesz oldalfal-, és tetőszigetelés, nyílászárócsere és fűtéskorszerűsítés. Nagyon örültünk ezeknek a támogatásoknak, mert már nagyon ráfért ezekre az épületekre a felújítás, ami esztétikai szempontból is időszerű volt – mondta el Ábrahám-Fúrús András.

A múlt év végén született kormányhatározat alapján 28,6 millió forintot kapott Kiskunmajsa útfelújításokra. A támogatás a teljes költségek 65 százalékát teszi ki, így összesen 44 millió forintot lehet fordítani útfelújításokra. A jelenlegi városvezetésnek eredeti célkitűzései között, kiemelt helyen szerepelt az utak rendbetétele, de azt egyelőre nem jelölték ki, hogy melyik útszakaszokon végzik el az időszerű munkálatokat.

A városban várhatóan még idén elkezdődhet a zöldváros program kivitelezése, ami a főtér teljes átalakításával jár. Kiskunmajsa városa a régóta tervezett rekonstrukcióra – ami a főtér megújulása mellett egy sétány kialakítását is magában foglalja a katolikus templomtól egészen a piacig és a gimnáziumig, valamint a piac további átalakítását, lefedését –, 450 millió forint támogatást nyert a megye­i önkormányzat közre­működésével a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból.

Elbúcsúztatták a régi óvodát, tavasszal indulhat az építkezés

Múlt év végén sokan mentek el az úgynevezett alsó óvoda búcsúztatójára. A résztvevők között voltak egykori óvodások és dolgozók is, akik utoljára sétálhattak végig a lebontásra váró épület helyiségeiben, aki pedig akart, üzenetet írhatott a falakra. Mint az ovibúcsúztatón elhangzott: az óvoda vezetése szeretné a közel 100 esztendős – szinte a kezdetektől óvodaként szolgáló – épület történetét megörökíteni, így várnak mindenféle relikviát, fotót, amik az intézményhez köthetők. A mostani óvodai csoportok számára az építkezés idejére az egykori szülőotthonban alakítottak ki ideiglenes óvodát. A közbeszerzési eljárások lezárulását követően, várhatóan kora tavasszal kezdődik az új óvoda építése a Fő utcai ingatlanon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában