Kiskunhalas

2018.01.26. 19:40

A Csipkeház a tetőtől a pincéig megújul

Mérföldkő lesz a halasi Csipkeház életében az a felújítás, melynek során átalakul a kiállítótér is. Egy közös pályázat révén halasi és vajdasági kézművesek is szorosabbra fűzhetik kapcsolataikat.

Pozsgai Ákos

Egy, a magyar–szerb határon átnyúló program keretében Mestermunka címmel kézművesek tapasztalatcseréjét teszi lehetővé egy sikeres pályázat, amelyről a Csipkeházban számoltak be nemrég. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy másik eredményes pályázatnak köszönhetően az év második felében átfogó felújítási munkálatok kezdődnek a Csipkeházban, teljesen megújul majd a kiállító- és előtér. Többek között különböző audio­vizuális eszközökkel teszik érdekesebbé a megújuló állandó csipke­kiállítást.

A közös pályázaton a Halasi Csipke Alapítvány, a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület és a tavankúti Matije Gubac Egyesület összesen 60 ezer eurót nyert, amelyből a magyar–szerb határ térségében működő kulturális és kézműves szervezetek, alkotóművészek együttműködését, a két ország turizmusát kívánják elősegíteni – hangzott el a halasi csipkeházban tartott tájékoztatón. A Mestermunka című program fő témája a vallási művészet, a vallási turizmus és zarándoklatok. Az első közös program a májusi csipkekiállítás lesz Halason, ahol bemutatják majd a két vajdasági egyesület művészeti alkotásait is. A felnőtteknek és a gyerekeknek műhelymunkákat szerveznek, az év második felében pedig a halasi csipkét mutatják majd be a szabadkai Raichle-­palotában, egy közös kiállításon.

Egy másik sikeres pályázatról is beszámoltak a csipkeházi tájékoztatón. Fülöp Róbert halasi polgármester elmondta, hogy 72 millió forintból az év második felében átfogó felújítási munkálatok kezdődnek a Csipkeházban. Az épület új bejárati ajtót kap, kétszárnyas tolóajtóval választják le az előtértől a büfét, új padozatot kap a kiállítótér, kicserélik a nyílás­zárókat, felújítják a födémszerkezetet és a pincét is és részleges akadálymentesítés is lesz.

– Teljesen megújul a kiállítótér, a 20 éves vitrinek helyére új bútorok kerülnek, az eddiginél színesebb környezetben, megújuló világítástechnikával mutatjuk be a csipkéket és kiállítunk olyan csipketerítőket is, amelyeket eddig még nem láthatott a nagyközönség. Egyszerre szeretnénk a felnőtt és a fia­tal korosztályt megszólítani a tervezett audiovizuális eszközökkel, amelyek már a 21. századot idézik majd – sorolta a felújítás további részleteit Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója, aki szerint az elmúlt két évtizedben hasonló nagyságú központi forrás nem érkezett a Csipkeházba. Szerinte mérföldkő lesz a változás, amely nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is szól.

Lyukhímzéssel készült oltárterítőket is kiállítanak

Mihályi Katalin, az idén 120 éves szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület képviselője elmondta, hogy a kiskunhalasi májusi Dicsérjük együtt az urat című kiállításon a tavankúti szalmaképek mellett a Gránátalma Hímző Szakkör különlegességeit, a bácskai lyukhímzéssel ­készült oltárterítőit is kiállítják. Mint elhangzott: a szakkör tagjai több százórányi ingyenmunkában készítenek oltárterítőket a plébániáknak. A reformáció 500. évfordulója alkalmából egy ­Luther-rózsával díszített oltárterítőt is bemutatnak majd ­Kiskunhalason, kapcsolódva a vallási tematikához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában