Baja

2018.10.05. 12:54

Életét vesztette a sofőr Bajánál, mikor egy vonattal ütközött össze

Életét vesztette egy sofőr pénteken nem sokkal dél után, aki összeütközött egy vonattal Baján, a Keleti körúton található vasúti átjáróban.

baon.hu

Forrás: BAON.HU

Fotó: Pozsgai Ákos

Friss információk az új cikkünkben!

Elsodort egy kocsit egy vonat Baja térségében, a Keleti körúti vasúti átjárónál pénteken 12 óra 10 perckor. A járműben egy ember utazott, aki a mentők megállapítása szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesethez a bajai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik biztosítják a helyszínt és segítenek az utasoknak átszállni egy mentesítő járatra. A vonatok utazó mintegy 40 ember nem szenvedett sérülést.

Mint azt a Mávinform közleményében írja: Baja és Mátéházapuszta között a Bajáról Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza érintésével Kecskemétre tartó InterRégió személyvonat egy jól működő fény és félsorompóval ellátott vasúti átjáróban összeütközött egy személygépkocsival. A két állomás között, a műszaki mentésig és a hatósági intézkedésekig – amely várhatóan hosszabb időt vesz igénybe – nem közlekednek vonatok. A balesetet szenvedett vonat utasait (a helyszíni információink szerint a tűzoltóság 9 személyes mikrobuszával több fordulóban – a szerk.) Bajára visszaszállítják, onnan a VOLÁN járatokkal utazhatnak tovább, ahogy más utasok is, tekintettel arra, hogy a vasúttársaság számára nem tudnak pótlóbuszt biztosítani. A baleset miatt egyes vonatok részlegesen kimaradnak a menetrendből. Az arra utazóktól a vasúttársaság elnézést kér.

Az érintett útszakaszt teljesen lezárták a rendőrök, kerülni a környező utcákon lehetett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában