csalás

2018.09.19. 10:10

Nem létező traktorokat hirdetett meg a csaló

Két vevőt is becsapott egy csaló: traktorokat hirdetett meg a neten, úgy, hogy nem is rendelkezett eggyel sem, és a hiszékeny vásárlók előlegként több mint 1 millió forintot át is utaltak.

Hraskó István

A Kiskőrösi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy 22 éves mezőszemerei férfi ellen. A vádlott 2017-ben különböző internetes oldalakon traktorokat kínált eladásra, előleg megfizetése mellett. A csaló hirdetéseire telefonon jelentkező gyanútlan vevőknek a férfi álnéven mutatkozott be, majd egyeztetést követően a vevők a vételár 20 százalékát utalták át a vádlott által megadott bankszámlára.

A csaló ügyelt a részletekre: egy létező, de ténylegesen hozzá nem kötődő cég nevében előlegszámlát is kiállított, ezen saját bankszámlaszámát tüntette fel.

– A vádlott a hirdetésben szereplő traktorokkal valójában nem rendelkezett, azok leszállítása és a megrendelés teljesítése már a hirdetés feladásakor sem állt szándékában. Célja kizárólagosan az előlegként befizetett összegek megszerzése volt – mondta el dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője.

A vádlott három napon belül mintegy 3 millió forinthoz jutott: egy soltvadkerti áldozatától előlegként 1 millió 750 ezer, két nappal később egy kenderesi sértettől 1,3 millió forintot szerzett meg. Ahogy az összegek megérkeztek a bankszámlájára, a csaló a pénzzel együtt eltűnt, a becsapott vevők számára elérhetetlenné vált.

A más ügyben jelenleg letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottat az ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnössége kérdésében a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában