tolvaj

2018.07.10. 10:58

Két nap alatt kétszer is lopott az alpári férfi

Őrizetbe vették a rendőrök azt a tiszaalpári férfit, aki először gázpalackot és mosógépet, két nappal később pedig egy autóstáskát lopott el Tiszaalpáron.

baon.hu

Forrás: police.hu

Július 8-án 10 óra körül Tiszaalpáron, egy utcán parkoló nyitott személygépkocsiból ismeretlen tettes ellopott egy autóstáskát, amiben benne volt egy házaspár több mint 150.000 forint készpénze, személyes okmányai és bankkártyái. A sértett tetten érte a férfit, akitől visszavette az értékeket. Az elkövető ezután elhagyta a helyszínt.

A tiszakécskei rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy tiszaalpári lakost.

A nyomozók kiderítették, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy két nappal korábban egy tiszaalpári műhely udvaráról eltulajdonított egy gázpalackot és egy régi mosógépet.

A Tiszakécskei Rendőrőrs munkatársai július 9-én 8 óra 45 perckor elfogták az 54 éves gyanúsítottat, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek, és előterjesztés tettek letartóztatásnak indítványozására.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában