tárgyalás

2018.09.18. 15:48

Hamis aláírásokkal lett meg a képviselő-jelöltség a cigánypárti jelöltnek

Legalább 170 hamis aláírással sikerült a szükséges 500 ajánlás fölé jutnia A. Katalinnak, aki még Oláh Zsoltné néven a Magyarországi Cigány Párt képviselő-jelöltjeként indult a kalocsai választókerületben a 2014-es országgyűlési választásokon.

Hraskó István

Forrás: BAON.HU

Fotó: Hraskó István

48 érvényes szavazatot kapott a 2014-es országgyűlési választásokon a Bács-Kiskun megyei 3-as választókerületben Oláh Zsoltné, a Magyarországi Cigány Párt (MCP) jelöltje (ez az érvényes szavazatok 0,12 százaléka volt).

A Kecskeméti Törvényszéken kedden bilincsben, mákos ruhában vezették be a tárgyalóterembe a kalocsai női börtönből átszállított, most A. Katalin nevet viselő, 45 éves nőt. A más ügyben büntetését töltő egykori képviselőjelöltet választások rendje elleni bűntettel és nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolja a Bács-Kiskun Megyei főügyészség.

Mint dr. Nagy Norbert ügyész elmondta, a vádlott 2014 elején elhatározta, hogy a MCP jelöltjeként indul a választáson. Eredetileg ugyan valóban a közéletben akart részt venni, de ahogy megtudta, hogy minden egyéni választókerületi jelölt 1 millió forintos költségvetési támogatásra jogosult, minden igyekezetével azon volt, hogy ezt a pénzt megszerezze.

A választási irodától 80 ajánlóívet vett fel, majd aláírásgyűjtésbe kezdett. Néhány nap alatt csak 180 jött össze (a jelöltséghez 500 kell), így úgy döntött, nem a törvényes utat járja, hanem a kitöltetlen íveken olyan személyek adatait és aláírását is feltünteti, akik valójában nem adtak számára ajánlást.

Fotó: Hraskó István / BAON.HU

Egy hölgytől, aki a Seres Mária szövetségesei nevű szervezet képviseletében gyűjtött magának aláírásokat, megszerzett több ívet, és ezeket lefénymásolta, az ügyészség szerint ezek alapján készített el több hamis ajánlást. Ezenkívül „ismeretlen módon ismeretlen körülmények között” más szavazók nevéhez, adataihoz is hozzájutott.

A kalocsai választási irodán 79 ajánlóívet adott le, melyeken összesen 503 ajánlást fogadtak el és a vádlottat képviselőjelöltként nyilvántartásba vették. Az ügyészség álláspontja szerint a választási irodán feldolgozott 586 aláírásból legalább 170 hamis volt, nem a választói akaratot tükrözték, hiszen ezek a személyek Oláh Zsoltnénak nem adtak ajánlást, nem írták alá az ívet. A vádlottnak az 1 millió forint támogatást 2014. március 7. napján folyósították, sőt indult is a parlamenti választásokon, bár itt minimális számú voksot kapott.

Fotó: Hraskó István / BAON.HU

A Magyar Államkincstár 2014 májusában 1 millió 825 ezer 358 forint visszafizetésére kötelezte Oláh Zsoltnét/A. Katalint, de mivel nem volt vagyona, nem tudták rajta behajtani az összeget.

A vádlott nő nem tett vallomást dr. Hadnagy Ibolya bíró előtt, a nyomozás során panasszal élt gyanúsítása ellen, és annyit mondott, nem követte el a bűncselekményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában