halálos baleset

2018.11.08. 07:01

Felborult egy autó Kunszentmiklósnál, a roncs alá szorult sofőr meghalt

Felborult egy gépkocsi Kunszentmiklóson, a Baksay Sándor utcában csütörtök reggel. Az autóban ketten utaztak, a baleset következtében egyikük a kocsi alá szorult.

baon.hu

A rendőrség legfrissebb közleménye a balesetről: Kunpeszér irányából Kunszentmiklós felé közlekedett 2018. november 8-án 5 óra 35 perc körül az 5205-ös számú úton egy 30 éves jászberényi férfi az általa vezetett Daewoo Lanos típusú személygépkocsival. Haladása során az út 29.900-as méterénél lehaladt a jobb oldali füves útpadkára, majd a füves útárokba, ahol felborult. A baleset során a sofőr a helyszínen életét vesztette. Utasa a jelenlegi adatok szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset körülményeit a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.

Korábban írtuk: A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 8-án 5 óra 50 perc körül az 5205-ös számú út 30-es kilométerénél eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépjármű felborult. A balesetben a sofőr a helyszínen életét vesztette, valamint utasa megsérült – írja a police.hu.

A kunszentmiklósi önkormányzati tűzoltók speciális párna segítségével megemelték az autót, kimentették a sérültet, akiről a mentők megállapították, hogy meghalt. A kocsi másik utasa könnyebben sérült meg.

Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére félpályán lezárták a rendőrök.

Információink szerint a balesetben egy jászberényi férfi vesztette életét. Úgy tudjuk, hogy az autó a Kunszentmiklós táblától 1-1,5 kilométerrel letért a jobboldali útpadkára, ahol egy fatuskó megdobta, majd felborult. Amint a fotókon is látszik, az autó szélvédője és oldalsó ablakai is kitörtek, úgy tudjuk a sofőr kiesett a járműből, majd az alá került. Információink szerint a rendőrség vizsgálja, hogy be volt-e kapcsolva a biztonsági öv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában