bírósági ügyek

2018.05.24. 10:43

Életfogytiglant javasol az ügyészség a petőfiszállási rablógyilkosnak

Vádat emeltek a 2010-ben megölt petőfiszállási idős nő gyilkosa ellen, aki egészen addig nem volt a rendőrök látókörében, míg 2017-ben ki nem rabolta volt tanítóját, és ekkor a nyomozók kikérdezték a hét évvel korábbi gyilkosságról is.

Hraskó István

2010. augusztus 21-én szomszédja holtan találta petőfiszállási tanyáján a 66 éves Sz. Gergelyné Erzsébetet. Az idős hölgy egyedül élt, magányosan, zárkózottan töltötte napjait, csak egy-két szomszédjával és a falugondnokkal tartotta a kapcsolatot. Mindenki úgy tudta, hogy nem tart otthon pénzt, és egyébként sem mondható tehetősnek. Nyugdíjából tartotta fenn magát, az ebédet is úgy vitte ki neki a falugondnok. Ezért sem értették a falubeliek, miért végeztek vele.

Nem találták a gyilkost

A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozásba. Szabó Vendel ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese korábban portálunknak elmondta: az adatgyűjtés során több száz személyt kérdeztek meg és 114 tanút hallgattak ki, ám nem sikerült az elkövetőre ráakadniuk (mint kiderült, 2010-ben és később sem került a rendőrség látókörébe, egészen 2017-ig). Az biztos volt, hogy áldozatát szúró-vágóeszközzel és kézzel-lábbal is bántalmazta.

A nyomozást 2014-ben felfüggesztették, és csak 2017 szeptemberében jött el a pillanat, amikor újra lehetett nyitni az aktát. Ekkor ugyanis rablás történt a gyilkosság helyszínétől 2 kilométerre, ugyancsak egy tanyán. Egy most 42 éves petőfiszállási férfi támadt egy 83 éves asszonyra, aki egyébként korábban a tanára volt. A rabló bízott benne, hogy régi tanítónője nem fogja felismerni, és ez a számítása végülis bejött – a többi már kevésbé. A tanya udvarán lévő WC-ben bújt el, majd amikor a néni arra ment, előugrott rejtekhelyéről és egy kés szorított az idős asszony torkához. Pénzt követelt, a nő elárulta, hol a pénztárcája, ebben 7 ezer forintot talált a rabló, de ez nem volt neki elég. Az idős sértett mondta, nincs nála több, át kell mennie a pár száz méterre lévő szomszédjához kölcsönkérni. A rabló beleegyezett, de a néni a szomszédból hívta a polgárőröket és rendőröket, és a kiérkező körzeti megbízottak a közeli erdőben percek alatt elfogták a férfit. Ruhájából előkerült a sértett pénze, valamint a kés is. Őrizetbe vették, de gyorsan kiderült, a rablásnál jóval súlyosabb bűn is terheli múltját.

Forrás: police.hu

Először tagadott, majd bevallotta a gyilkosságot

Szabó Vendel korábban úgy fogalmazott: a rablás kapcsán a nyomozók indokoltnak és érdemesnek látták, hogy a rablással gyanúsított, egyébként egyedülálló, munkanélküli férfival alaposan foglalkozzanak. A rendőrök jó nyomon indultak el, mert a férfi elmondta, hogy ismerte a 2010-es emberölés áldozatát, még 2005-ben alkalmi munkát végzett nála. Ezen a kihallgatásán viszont még tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz. A férfi vállalta a poligráfos vizsgálatot, ennek az eredménye viszont azt mutatta, hogy igenis gyanús lehet az emberölésben is. Végül a további kihallgatásokon megtört, és bevallotta, hogy ő végzett az idős asszonnyal.

És hogy miért tette ezt? A férfi vallomása szerint a 2005-ös alkalmi munkájáért járó 6 ezer forintot Erzsike néni nem fizette ki neki, pedig többször kérte. Végül úgy döntött, mindenképpen megszerzi a pénzt. 2010. augusztus 19-én délután felkereste, ám az idős asszony felháborodott a követelésén. Dulakodni, lökdösődni kezdett az idős nővel, aki közölte, hogy rendőrt hív.

Fotó: police.hu

A vádlott ekkor bedühödött. A megyei főügyészség csütörtöki közleményéből derül ki, milyen nagyfokú kegyetlenséggel végzett áldozatával. Mint dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna elmondta: először egy partfis nyéllel ütötte az asszonyt, majd amikor a földre került, ollóval a hátán és a tarkóján tízszer megszúrta. Ezután kenyérvágó késsel támadt az idős nőre, de a kés pengéje elhajlott, ezért egy másikkal szúrta a hátán és a nyakán. Ennek a késnek meg letört a pengéje a nyeléről, de a vádlott még ekkor sem hagyta abba a bántalmazást, rendkívüli brutalitással verte az asszony, amíg meg nem halt. Végül a tanyáról még további 60 ezer forintot vitt el.

A megyei főügyészség a férfit aljas célból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, továbbá önbíráskodás, kifosztás, minősített rablás és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában