baleset

2018.08.17. 21:23

Az ütközéstől felborult a Peugeot Érsekcsanádon (fotók)

A tetejére borult a Peugeot, amikor kihajtott egy BMW elé, és az oldalról nagy sebességgel belerohant az 51-es főút belterületi szakaszán, a Deák Ferenc és a Dózsa György utcák kereszteződésében péntek délután.

Pozsgai Ákos

Mint arról korábban beszámoltunk, a helyszínelés és a műszaki mentés miatt még órákkal később is teljes szélességében le volt zárva a Deák Ferenc utca egyik oldala a Dózsa György utcai kereszteződésnél.

Helyszíni információink szerint a német rendszámú Peugeot a Deák Ferenc utcáról hajtott ki a Dózsa György útra. A kereszteződésben stoptábla is figyelmeztet a megállásra, azt nem tudni, hogy a Peugeot megállt-e a táblánál, viszont kihajtott a BMW elé. Információink szerint a Dózsa György utcának ezen a szakaszán 40 kilométeres sebességkorlátozás van, szemtanúk elmondása szerint a BMW is vélhetően ennél nagyobb sebességgel érkezhetett, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az ütközést erejétől a Peugeot a tetejére borult. Mindkét gépkocsiban kinyíltak a légzsákok, totálkárosra törtek a járművek. A hatóság közlése szerint négyen sérültek meg a balesetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában