A Till Tamás-ügy

2025.06.13. 18:00

Szívszaggató szavakkal reagált a megölt kisfiú édesanyja a gyilkos felett hozott bírói döntésre

Újabb három hónappal meghosszabbították annak a férfinak a letartóztatását, akit a 2000-ben eltűnt bajai kisfiú meggyilkolásával gyanúsítanak. Till Tamás szülei is megszólaltak a döntéssel kapcsolatban.

A 11 éves bajai kisfiú, Till Tamás 2000 májusában tűnt el, miután kerékpárral a vadaspark felé indult. Csaknem 24 évig semmi sem derült ki a sorsáról, mígnem 2024 augusztusában egy bajai tanyán, betonalapba rejtett emberi maradványokat találtak – ezekről kiderült, hogy Tamáshoz tartoztak.

Till Tamás, gyilkosság, börtön,
Üzentek Till Tamás szülei a feltételezett gyilkosnak
Fotó: Pozsgai Ákos

A nyomozás során a hatóságok F. Jánost gyanúsították a gyilkosság elkövetésével, aki végül elismerte tettét. A férfit tavaly decemberben tartóztatták le. Bár a gyilkosság idején még fiatalkorú volt, a hatóságok szerint a minősített emberölés nem évül el. A gyanúsított jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Till Tamás-gyilkosság: újabb három hónapra rács mögött marad a gyanúsított

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kecskeméti Járásbíróság újabb három hónappal, szeptember 14-ig meghosszabbította  F. János letartóztatását, ugyanis a nyomozás során újabb bizonyíték került elő: egy haj- vagy szőrszál, amely nem Tamástól származik. Ha kiderül, hogy F. Jánoshoz köthető, az ügy jogi képviselője szerint az döntő bizonyíték lehet arra, hogy valóban ő rejtette el a gyermek holttestét.

Eddig nem beszéltem róla, de az elvégzett, rendkívül költséges és speciális vizsgálat eredménye döntő lehet. Ha kiderül, hogy a hajszál F. Jánoshoz tartozik, egyértelmű bizonyíték lesz arra, hogy ő ásta el a gyermeket, amit eddig tagadott 

nyilatkozta a Blikknek dr. Lichy József, a tragikus sorsú fiú családjának jogi képviselője.

A család fellélegzett, rács mögött marad a feltételezett gyilkos

Till Tamás szülei örömmel fogadták a hírt:

– Örülünk, hogy azt az embert nem engedték ki, tehát pontosan ott marad, ahol a helye van. Szívem szerint azt mondanám, hogy remélem, 30 évig bent tartják, de tudom, hogy maximum 15 évet kaphat – nyilatkozta a Borsnak az elhunyt kisfiú édesapja, majd hozzátette, hogy egy ilyen embernek nincs helye a társadalomban.

Till Tamás édesanyja így nyilatkozott a Borsnak:

– F. János egy aljas ember. Biztos vagyok benne, hogy abban reménykedett, hogy kiélvezheti a nyarat. Az fel se merül benne, hogy az általa megölt gyermekünk már semmit sem élvezhet, mert ő elvette az életét. Mi sem ölelhetjük meg Tomikát, és 24 éven keresztül azt sem tudtuk, hol van – mondta Tillné Kati.

Nem enyhül a fájdalmuk

Tamás szülei számára a gyász évtizedek után sem enyhült. A kisfiút 2024. december 5-én helyezték örök nyugalomra a bajai Kiscsávolyi temetőben. A szülők azóta is naponta látogatják sírját. Mint arról beszámoltunk, a család szeretné, ha idővel ők is mellette pihenhetnének.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában