Vádirat

2025.06.17. 08:11

Ittasan elkötött egy autót a román férfi, a villanyoszlopok sem állították meg

A román férfi sorra sértette meg a KRESZ szabályait. Az őrült tette után az autóval végül nem önszántából állt meg.

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt a férfivel szemben. A vádirat szerint a román állampolgárságú férfi 2024. december 12-én egy tassi ház udvaráról engedély nélkül elvitte az ott parkoló autót, miután megszerezte annak pótkulcsát.

ittas sofőr, lopás, vádirat
Ittasan, lopott autóval közlekedett a román férfi
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

A férfi jogosítvány nélkül és ittasan vezetett, majd pár száz méter után két beton villanyoszlopnak ütközött. Megállás nélkül továbbhajtott, de az autó olyan súlyosan megrongálódott, hogy az 51-es főúton leállt. A járműben közel egymillió forint kár keletkezett.

ittas sofőr, lopás, vádirat
A fotón a furgonon keletkezett sérülések láthatók
Forrás: ugyeszseg.hu

A férfi megsértette a KRESZ előírásait, mivel érvényes jogosítvány nélkül, valamint alkohol hatása alatt vezetett.

ittas sofőr, lopás, vádirat
A képen az egyik villanyoszlop előtti törmelékek láthatók
Forrás: ugyeszseg.hu

A járási ügyészség azzal vádolja a férfit, hogy engedély nélkül elvitt egy járművet, és ittasan vezetett. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől való eltiltást javasol. Bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság dönt majd – közölte az ügyészség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában