2025.06.24. 09:22
Irányíthatatlanná vált a terepjáró, egy fának csapódva állt meg
Kiskunhalas határában történt a baleset kedden kora reggel. Egy éppen arra járó mentőautó személyzete segített elsőként a fának csapódott autó utasainak.
Információink szerint a terepjáró Kiskunhalas felől tartott Pirtó irányába az 53-as főúton, amikor a település táblát elhagyva egy balra ívelő kanyarban megcsúszott a nedves úton. A jármű irányíthatatlanná vált, áttért a szemközti sávba, majd az árokba hajtott, ahol egy fának csapódott.

Fotó: Pozsgai Ákos
A levegőbe emelkedett mielőtt fának csapódott
Egy szemtanú, aki éppen a főút melletti kerékpárúton haladt biciklijével, látta a balesetet. Elmondása szerint az autó, amikor az árokba hajtott, egy földsánc megdobta és a levegőbe emelkedett, úgy csapódott a fának.
A kerékpáros azt is elmondta, hogy a járműben utazó két nő a saját lábán tudott kiszállni az összetört járműből. A baleset után többen megálltak, és azonnal hívták a segélyhívót telefonon. Néhány perccel a becsapódás után éppen egy mentőautó érkezett Pirtó felől a kiskunhalasi kórházba tartott. Azonnal megállt, hogy az autó utasain segítsen, úgy tudjuk, hogy közben a halasi mentőállomásról egy másik mentőautó is érkezett a balesethez.
Baleset Kiskunhalasnál, az 53-as főúton
Fotók: Pozsgai ÁkosInformációink szerint a mentők egy embert szállítottak megfigyelésre a halasi kórházba. A baleset pontos körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vizsgálja.