2025.05.14. 10:27
Bosszúból gyújtotta fel a kormányhivatal bejáratát a férfi, megszólalt a rendőrség
Elképesztő eset történt Kecskeméten. Egy férfi gyúlékony anyagot locsolt a kormányhivatal ajtajára, majd felgyújtotta azt. A portás és a vagyonőr megakadályozták a tragédiát.
Drámai jelenetek játszódtak le Kecskemét belvárosában kedden délután, amikor egy 48 éves férfi felgyújtotta a kormányhivatal bejáratát.

Forrás: police.hu
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség a Facebook-oldalán osztott meg szerdán részelteket az esetről. Mint írják, az elkövető délelőtt még csak dühösen távozott az épületből, délutánra viszont már gyúlékony anyaggal tért vissza, egy öblítős flakonba rejtette a bosszú eszközét.
Felgyújtotta a bejárati ajtót
A férfi az ajtóra locsolta a tűzveszélyes folyadékot, majd lángra lobbantotta azt. A hivatal portása azonnal közbelépett: porral oltóval próbálta elfojtani a lángokat, miközben értesítette a hatóságokat. A szomszédos épület vagyonőre is a segítségére sietett, együtt akadályozták meg, hogy az elkövető elmeneküljön.
A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, és elfogták a férfit, akit garázdaság gyanújával őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatását.
A nyomozás eddigi adatai szerint a cselekmény szerencsére nem járt személyi sérüléssel, és nem okozott súlyosabb anyagi kárt sem, köszönhetően a portás és a biztonsági őr gyors és bátor fellépésének.
Mint arról korábban beszámoltunk, a háttérben személyes indíték húzódhat. Meg nem erősített információink szerint a férfi nem volt elégedett a leszázalékolásával kapcsolatos döntéssel, ezért döntött a radikális lépés mellett.