2025.04.28. 11:06
Drograzziának indult, de egy sokkal kegyetlenebb bűnténnyel szembesültek a rendőrök
A rendőrök nemcsak drogot találtak, hanem valami sokkal megrázóbb esetre is fény derült. Mutatjuk, mire bukkantak a hatóságok a drograzzia során.
Miközben a nyomozók drograzziát tartottak Kecskeméten, ráakadtak egy fiatal nőre, aki elmesélte nekik, hogyan került abba a házba, ahol hónapok óta bezárva tartották, prostitúcióra kényszerítették és kizsákmányolták.

Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció
Borzalmasan nehéz élete volt a drograzzia során megtalált nőnek
A nőnek már kamaszként nehéz élete volt, négy testvérével és a szüleivel lakott együtt, ám 15 éves korában elvesztette édesapját, az iskolát is otthagyta, majd összeköltözött az akkori barátjával. Nemsokára öt gyermeke született, de a család hamar széthullott. Később édesanyját is elveszítette. A barátja nem dolgozott, anyagi csődbe kerültek. Gyermekeit is elvették tőle, a legidősebb fia beteg volt, ő 2011-ben meghalt, és ezt már sehogy sem tudta feldolgozni. Gyógyszeres kezelésre szorult, a barátja is elhagyta, testvérei elfordultak tőle, és végül hajléktalanná vált. Az éjszakákat egy épülő társasház tetején töltötte, nappal pedig ételért és kábítószerért koldult az utcán.
Ekkor találkozott Cs. Józseffel, aki meghallgatta a történetét, és úgy tűnt, hogy a férfi segíteni akar neki. Szállást ígért, barátságot és kapcsolatot, azonban hamar kiderült, hogy nem csupán a jó szándék vezérelte.
– Cs. József K. Józseffel és Cs. Jenni Dzseniferrel élt egy házban, ahova a nőt vitte
– eleveníti fel az esetet dr. Fazekas László őrnagy, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály kiemelt fővizsgálója.
– Egy szobát kapott, amelyben mindössze egy ágy állt benn, és egy szekrény, amely tele volt női ruhákkal. Cs. József pár nap múlva közölte a nővel, hogy öltözzön ki, és menjen le az utcára. Ekkor vált világossá a számára, hogy prostitúcióra akarják kényszeríteni. Félve, hogy visszakerül az utcára, inkább engedelmeskedett. A férfi rendszeresen elvette tőle a keresetét. A nő kiszolgáltatott helyzete akkor fordult még rosszabbra, amikor Cs. József szabálysértési elzárás miatt büntetés-végrehajtási intézetbe került. Ekkor a nő „felügyeletét” K. József és Cs. Jenni Dzsenifer vette át.
Az interneten is árulnia kellett a testét
Ezek után már nemcsak az utcán kellett árulnia a testét, hanem az interneten is. A kuncsaftok a lakásba mentek hozzá. A nő a bevételből semmit nem kapott. Ételt is csak akkor, ha maradt, még az asztalhoz sem engedték odaülni. K. József közben megismerkedett G. B. Margittal, aki alkalmanként szintén prostituáltként tevékenykedett, és ő volt az, aki kezelte a kuncsaftok hívásait, olykor pedig pluszmunkát is adott a nőnek.
A rémálom akkor ért véget, amikor a rendőrök a drograzzia során rátaláltak. A nő segítséget kapott és azóta talpra állt, tisztességes munkája is van.
A nyomozók 2024. november 26-án vették őrizetbe Cs. Józsefet és Cs. Jenni Dzsenifert, a bíróság november 27-étől elrendelte a letartóztatásukat. Február 26-án vették őrizetbe K. Józsefet, akit február 28-án tartóztattak le. G. B. Margitot június 4-én vették őrizetbe, a bíróság június 6-án rendelte el a letartóztatást, február 15-étől bűnügyi felügyelet alatt áll. Valamennyiüket emberkereskedelemmel és kényszermunka bűntettével gyanúsították meg. A nyomozást lezárták, és az iratokat pedig átadták az ügyészségnek – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.