Ellenőrzések

2025.03.20. 11:07

A pokol konyhája valósággá vált: hányingerkeltő állapotok uralkodtak ezekben az éttermekben

Több kínai étterem is megbukott az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseken. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakemberei azonnal bezárattak több vendéglátóhelyet is a gusztustalan állapotok miatt. A razzia pedig még csak most kezdődik.

Több Budapesten található kínai étterembe is ellátogattak az ellenőrök, ahol a látvány minden várakozást alulmúlt. Olyan súlyos tisztasági problémákkal szembesültek, hogy több helyet azonnal be kellett záratni. A nyomonkövethetetlen alapanyagokat és fogyasztásra alkalmatlan készételeket pedig ki is vonták a forgalomból – olvasható az NKFH közleményében.

kínai étterem, Budapest, razzia
Több kínai étterem is megbukott az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseken
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Mint írják, a hatósági ellenőrök sokkoló higiéniai körülményeket fedeztek fel több kínai étterem konyhájában. A falakat és a mennyezetet vastag, ragacsos zsírréteg fedte, a polcokon és konyhai eszközökön pedig hónapok óta felhalmozódott szennyeződés állt. A hűtők belseje koszos volt és jeges, ami ideális környezetet teremtett a baktériumoknak, a padlót pedig elhanyagolt kartonlapok borították, a tárolók és fiókok töröttek, mocskosak voltak. Az egyik legsúlyosabb probléma azonban a működésképtelen kézmosók hiánya volt, ami miatt az alkalmazottaknak esélyük sem volt megfelelően kezet mosni, tovább növelve az élelmiszerbiztonsági kockázatokat.

Az NKFH nem tűrte a súlyos higiéniai szabálytalanságokat, és azonnali intézkedéseket hozott: a legrosszabb állapotú éttermeket bezárták, amelyek csak akkor nyithatnak újra, ha maradéktalanul betartják az előírásokat. Az ellenőrök az elhanyagolt ételeket és alapanyagokat kivonták a forgalomból, hogy azok ne kerülhessenek a vendégek tányérjára. Az utóellenőrzések során több helyet rendben találtak, így néhány étterem már újra üzemelhet. 

De ezzel még nincs vége – országos vizsgálat indul, hogy más vendéglátóhelyek is megfelelnek-e a higiéniai követelményeknek. 

Az NKFH egyértelmű üzenetet küldött, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy országszerte fellépnek a szabálytalanságok ellen, hogy minden magyar fogyasztó biztonságosan tudjon érkezni.

A botrány rávilágított arra, hogy a gyorséttermeknél nem szabad vakon megbízni a konyhák higiéniájában. Az országos vizsgálatok még csak most kezdődnek, és várhatóan további vendéglátóhelyek is megbuknak majd a vizsgálatokon.

Gusztustalan állapotok voltak egy kecskeméti étterem konyháján is

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai még tavaly ősszel Kecskeméten ellenőriztek egy kínai éttermet, ahol a helyiségek átvizsgálásakor megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak. 

Az ételek készítésére igénybe vett gépek mögött romlott ételmaradványok voltak, a hűtőkből rovarok másztak elő, a berendezések alatt pedig elhullott rágcsálótetem is hevert a padlón. A járőrök azonnal értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal munkatársait, akik azonnal elrendelték a vendéglátóhely bezárását és az élelmiszer alapanyagok megsemmisítését. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában