2025.03.19. 09:20
Elszakadt a cérna az alkoholista férfi fiánál, felfoghatatlan dolgot tett az apjával
Lakásuk áron aluli értékesítése miatt gurult annyira dühbe a fiatal férfi, hogy brutálisan bántalmazta a saját apját. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt vele szemben.
A vádirat szerint az elkövetéskor 20 éves fiú és édesapja ketten laktak az apa kecskeméti lakásában. Az apa alkoholistavolt, ami miatt a munkáját is elveszítette. A család értékeit többször is áron alul értékesítette, azért, hogy pénzhez jusson, majd a pénzből alkoholt vett.

Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció
2024. július 11-én az apa az esti órákban felhívta volt élettársát és elmondta neki, hogy eladta a lakást, amiben a fiával élt. A férfi által közölt eladási ár a nő véleménye szerint a lakás értékének körülbelül a felét tette ki, emiatt dühösen azonnal a férfi lakásához ment. A házhoz érve felelősségre vonta az erősen ittas apát a lakás eladásával kapcsolatban. A férfi kitért a beszélgetés elől, és ház mögötti garázssor irányába elfutott a nő elől.
A fiú a lakásban meghallotta a szülei vitáját és azonnal az apja után ment, miután az édesanyja közölte vele az apjától hallottakat. A ház mögötti garázssornál utolérte, megütötte apját, aki az ütéstől hanyatt esett és eszméletét vesztette. A fiú ezt követően, a lakás eladása miatt érzett felháborodásában a földön fekvő apját megrugdosta, miközben azt kiabálta neki, hogy "Meghalsz, megöllek, beülök a börtönbe miattad!" A férfi a bántalmazás során életét vesztette.
A főügyészség a letartóztatásban lévő férfit emberölés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.