2025.03.21. 14:36
A krimiírók legvadabb fantáziáját is túlszárnyalta a csaló nő, elfogták, áldozatait keresi
Súlyos csalássorozatot derített fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Más nevére kiállított okmányokkal és iratokkal foglalt szállást, amit sosem fizetett ki, és banki tranzakciót bonyolított le a hamis okmányokkal egy fiatal nő. Ha mindez nem lenne elég, kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás folyik ellene – adta hírül Facebook-oldalán a BRFK.
Mint írják, egy VIII. kerületi bankfiókban egy nő azzal próbálta meg átejteni a vele szemben intézkedő rendőrt, hogy 1983. február 30-án született. Laponyi Zsolt rendőr őrmester intézkedése óta az ügyet vizsgáló nyomozók már 24 rendbeli, különböző bűncselekményeket tártak fel, és hozták vele összefüggésbe H. Anitát.

Fotó: Shutterstock.com / Illusztráció
A 30 éves nő ügyében a nyomozók egyre több információt szereztek, és kiderült, amit a bankfiókban elkövetett, csupán töredéke a tetteinek. Az intézkedő rendőr már akkor gyanította, hogy nem csupán egy adminisztrációs hibáról van szó, amikor a nő egy nem létező február 30-i születési dátumot adott meg. Az aláírásai nem egyeztek a rendszerben található adatbázissal, majd amikor az arcképét ellenőrizte, meglepődve tapasztalta, hogy ugyanazzal az arccal több ember nevére is kiállítottak okmányokat.
Még nincs vége
A rendőrség közleményéből kiderül, hogy a helyszíni adatgyűjtés során a nyomozók egy szálloda recepciósához jutottak, amikor kapcsolatba léptek a szálláshellyel, beigazolódott a gyanú: a nő más nevére szóló okmányokkal jelentkezett be, és jelentős tartozást halmozott fel, amit nem fizetett ki. Ezen kívül kiderült, hogy H. Anita korábban 5,5 millió forinttal károsította meg a főbérlőjét.
A BRFK nyomozói ezt követően alapos vizsgálatot indítottak, és gyorsan egy országos csalássorozat képe rajzolódott ki. Megállapították, hogy a nő 2024 júniusában, Újbudán más nevére szóló, de saját arcképével ellátott okmánnyal telefont vásárolt, illetve 2024. november 27-én Terézvárosban egy bankfiókban 1,26 millió forintot vett fel ugyanezen okmánnyal. 2024. december 3-án Ferencvárosban is próbálkozott pénzfelvétellel, de az ügyintéző elutasította a kérését. Ezen kívül a Kisvárdai Rendőrkapitányság is eljárást indított ellene, miután kiderült, hogy közjegyzői díjra hivatkozva csalt ki pénzt áldozataitól, több százezer forint kárt okozva.
Lehet még fokozni
Ráadásul mindezek mellett a gyámhivatal is feljelentette, mivel kiskorú veszélyeztetése miatt is folyik ellene eljárás. Az ügy egyre bonyolultabbá válik, és a hatóságok attól tartanak, hogy az eddig feltárt bűncselekmények csak a kezdetét jelentik
A BRFK összesen 13 rendbeli közokirat-hamisítással, négyrendbeli hamis magánokirat felhasználásával, hatrendbeli csalással és egyrendbeli csalás kísérlettel gyanúsítja a már letartóztatásban lévő H. Anitát. A nő nem élt panasszal a gyanúsítások ellen, de vallomást sem tett. A nyomozás tovább folytatódik, és könnyen lehet, hogy további sértettek is lehetnek még.
Mivel alapos okkal feltételezhető, hogy H. Anita ezzel a módszerrel másokat is megkárosíthatott, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy akinek adataival a nő visszaélt, a 01000/686/2025. bűnügyi számra hivatkozva hívja a 112-es segélyhívót, tegyen bejelentést szintén a nap 24 órájában hívható Telefontanú 06-80-555-111 ingyenes vonalán, vagy jelentkezzen a BRFK Bűnügyi Főosztályán – olvasható a közleményben.