2025.02.15. 21:08
Meghalt egy nő Vaskút közelében, miután autójukkal fának csapódtak
Árokba hajtott majd fának ütközött egy személyautó szombat délután a Vaskutat és Garát összekötő 5506-os számú úton. Információk szerint egy nő vesztette életét a vaskúti halálos balesetben.
Információk szerint a személyautó Gara felé haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, letért az útról, majd az árokban egy fának csapódott. A vaskúti halálos balesethez a bajai hivatásos tűzoltók vonultak, akik feszítővágó segítségével két embert kiemeltek a járműből, majd átadták őket a mentőknek – közölte a katasztrófavédelem. A helyszínen meghalt egy nő.

Fotó: Rózsa Istvánné
Teljes útlezárás volt a vaskúti halálos balesetnél
Információk szerint a mentők a jobb első ülésen utazó középkorú nő életét már nem tudták megmenteni, ő a helyszínen életét vesztette, az autót vezető idősebb asszonyt úgy tudni, hogy súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A közlekedőket útinfókkal és navigációval segíteni hivatott rendőrségi applikáción az értesítés lejárta előtt tíz perccel jelent meg a jelzés, mely szerint baleset miatt lezárta a rendőrség a Vaskút és Gara közötti utat. Mindössze egy órás útlezárásról tájékoztattak, miközben még órákkal később, sötétedés után is tartott a helyszínelés, így sok autóst meglepetésként érhetett, hogy teljesen le van zárva az út.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos oldalain este 21 óráig nem jelent meg közlemény, információ a halálos balesetről, így egyelőre pontos, hivatalos információkat nem lehet tudni a baleset részleteiről.