2025.02.06. 10:26
Megszámolni sem tudta áldozatait a bűnbánó csaló
Az interneten árult könyveket a mezőkövesdi asszony, azonban vásárlói mit sem sejtve váltak csalás áldozatává.
Egy mezőkövesdi asszony 2022 tavaszától 2023 tavaszáig egy internetes oldalon, valamint a közösségi médiában árult könyveket. A mit sem sejtő vásárlók előre elutalták a könyvek árát, melyek volt, hogy nem is érkeztek meg, ha pedig mégis, akkor abban nem a megrendelt könyvek voltak. Több eljárást is folytattak a nővel szemben, míg az ügyeket egyesítve a Kecskeméti Rendőrkapitányság indított nyomozást.

Fotó: Shutterstock/Illusztráció
A gyanúsított lakcímén megtartott házkutatáskor vagyonvisszaszerzés céljából 620 ezer forintot, valamint bűncselekményekhez felhasznált két mobiltelefont, egy laptopot és egy noteszt foglaltak le, amiben a bűncselekményhez kapcsolatos feljegyzések voltak – közölte a rendőrség.
A nővel szemben üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, de arra vonatkozólag, hogy mennyi áldozata volt, csak egy körülbelüli számot tudott adni. Nagyon megbánta tettét, és a vásárlók kártalanítása céljából a lefoglalt összegen felül letéti számlára helyezte a fennmaradó összeget is.
A kecskeméti rendőrök elemezték az asszony bankszámláit és az adatgyűjtések következtében összesen országosan 115 áldozatot azonosítottak, akik közül sokan feljelentést sem tettek. A vásárlók kártalanítása ezután történik meg.
Az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejeztek a kecskeméti rendőrök, akik az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.