2025.02.06. 12:00
Komoly balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről – videóval
Közúti baleset gondatlan okozása miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság.
Frissítés:
A rendőrség a baleset ügyében kiadott felhívását visszavonta, mivel sikerült beazonosítani a sofőrt.
Korábban írtuk:
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a lakosság segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében.

Fotó: Shutterstock.com / Illusztráció
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2025. január 21-én 18 óra 52 perckor Tiszakécske belterületén, a Rákóczi utcában közlekedett egy világos színű, ismeretlen gyártmányú autó. A jármű sofőrje a Zrínyi utca felől a Szolnoki út irányába haladva jobbra akart kanyarodni, ám nem adott elsőbbséget a védett úton haladó kerékpárosnak, ezért összeütköztek. A baleset során a biciklit hajtó asszony megsérült. A sofőr megállt, de a nő nem kért segítséget, ezért az autós az adatai megadása nélkül továbbhajtott – közölte a rendőrség.