2025.01.14. 08:49
Elképesztő módszerrel zsarolt ki másfél milliót a tini, rablással zárta a sorozatot
A 16 éves fiút nem különösebben szólította meg a lelkiismerete, következetesen halmozta a bűncselekményeket.
A vádirat szerint az elkövetéskor 16 éves fiú 2023 decemberében ismerkedett meg egy kiskorú fiúval. Beszélgetéseik során a kiskorú fiú elmondta, hogy rossz a viszonya az édesapjával, aki több alkalommal is bántalmazta őt és szeretné, ha ezt visszakapná. Erre a vádlott közölte, hogy ő megveri a fiú apját, ha fizet neki, de valójában más tervei voltak. Az átvert kisfiú két részletben, összesen 200 ezer forintot adott a megbízottnak, aki azonban újabb pénzösszeget kért a fiútól. Amikor közölte, hogy nincs több pénze, 16 éves fiú kijelentette, hogy beszélni akar az édesanyjával – írja a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Fotó: Shutterstock/Illusztráció
A kisfiú édesanyját is megzsarolta
2024 januárjában a vádlott elment a fiú édesanyához és megfenyegette, hogy amennyiben nem fizet neki, őt és a fiát is feljelenti a rendőrségen a volt férje megverésére szóló felkérés miatt. Az édesanya attól tartva, hogy a fiát elveszik tőle és a munkahelyéről is kirúgják, bő egy hónap alatt több mint másfél millió forintot adott át készpénzben az elkövetőnek.
A fiú azonban továbbra sem szállt le a családról, 2024. március 19-én újabb 100 ezer forintot kapott, amihez a kisfiú játékkonzolját kellett eladni. Másnap az elkövető értékesítés céljából elkérte a fiú márkás fülhallgatóját is. Egy nappal később, azzal az indokkal, hogy az előző nap elkért fülhallgatót visszaadja, újabb találkozóra hívta a fiút.
Ám a fülhallgatót nem adta vissza, ellenben megragadta a fiú pulóverét, erővel a falhoz nyomta és elvette tőle a több mint 400 ezer forintot érő telefonját.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő 16 éves fiút rablás, zsarolás és kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.
A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.