A Till Tamás-ügy

2024.12.04. 14:20

„Megrázó volt szembenézni a szülők fájdalmával” – egykori sajtómunkatársak idézték fel Till Tamás ügyét

Egy kisfiú eltűnése sosem csupán családi tragédia, hanem közösségi trauma is, amely mély nyomot hagy mindazokban, akik akár csak érintőlegesen is kapcsolatba kerülnek az esettel. Till Tamás, a mindössze 11 éves bajai kisfiú 2000 május végi eltűnése megrázta a várost és az egész országot. Az akkoriban a sajtó munkatársaként dolgozó Zalavári Lászlót és Fekete Ildikót kértük meg, idézzék fel emlékeiket az eset kapcsán.

Zalavári László, a bajai Ady Endre Városi Könyvtár igazgatója, aki Till Tamás eltűnésének idején a sajtó munkatársaként részt vett a rendőrségi tájékoztatókon, így emlékezett vissza.

– Egy gyermek eltűnése mindig felkelti az ember figyelmét. Az ilyen esetekben gyakran előkerül a gyerek pár nap után, mert elcsavargott vagy elveszett. De Tamás esete más volt. Ő játszani indult biciklivel, és sosem tért haza – fogalmazott. 

Till Tamás, Baja, temetés
Zalavári László, a bajai Ady Endre Városi Könyvtár igazgatója, aki Till Tamás eltűnésének idején a sajtó munkatársaként részt vett a rendőrségi tájékoztatókon
Fotó: Márton Anna

A nyomozók hamar megtalálták Tamás kerékpárját, egy eldeformált állapotban lévő biciklit, de az ügy nem haladt előre. Zalavári szerint a bajai és kecskeméti rendőrök minden tőlük telhetőt megtettek, de az évek során sem sikerült eredményre jutniuk.

– A szülők 24 éven át reménykedtek, hogy a fiuk, aki mostanra már felnőtt férfi lenne, egyszer csak hazatér – mondta szomorúan.

A szülők kitartó küzdelme 

Till Tamás szülei sosem adták fel a reményt. Fekete Ildikó egykori televíziós szerkesztő így beszélt a szülőkkel való találkozásról.

– Egy országos televízió kérésére készítettem riportot Tamás szüleivel. Elkeseredettek voltak, de minden lehetőséget megragadtak, hogy megtalálják a fiukat. Tamás szobája érintetlen maradt – mintha bármelyik pillanatban hazatérhetett volna. A család magánnyomozót is fogadott, de az erőfeszítéseik nem vezettek eredményre – mondta. 

Ildikó felidézte, milyen megrázó volt szembenézni a szülők fájdalmával.

– Ott állni velük, hallgatni, hogyan mesélik el újra és újra a történteket, azt, hogy a fiuk egy nap biciklivel elindult otthonról, és soha nem tért vissza – ezt nehéz szavakkal leírni – fogalmazott. 

Brutális végkifejlet

24 év után a rendőrségi nyomozás végül lezárult, de az eredmény szívszorító: Till Tamás brutális bűncselekmény áldozata lett.

– Felfoghatatlan, hogy mit vétett ez a szegény gyermek, hogy ilyen kegyetlen sorsot érdemelt – fogalmazott Zalavári. 

Végső búcsút vesznek Till Tamástól

Mint arról már mi is beszámoltunk, Till Tamást december 5-én helyezik végső nyugalomra a Kiscsávolyi Temetőben. A család, a barátok és a város lakói együtt búcsúznak attól a kisfiútól, aki sosem nőhetett fel. 

Till Tamás, Baja, temetés
Till Tamást december 5-én helyezik végső nyugalomra a Kiscsávolyi Temetőben
Fotó: Márton Anna

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában