2024.12.18. 11:37
Először tyúkot, majd milliós villanymotorokat lopott a fiatal tolvaj
Egy 20 éves izsáki férfit vettek őrizetbe a rendőrök és kezdeményezik a letartóztatását.
Sorban érkeztek a bejelentések lopásokról az Izsáki Rendőrőrsre november 9-től. Először három tyúknak veszett nyoma az egyik ingatlanhoz tartozó, nyitott ólból. A tolvaj a kerítésen átmászva jutott hozzá a baromfikhoz. Két héttel később pedig kábelköteget és szerszámokat lovasított meg valaki az egyik udvarból több százezer forint értékben. Egy másik háztól a szemetest vitték el – írja a police.hu.

Forrás: Shutterstock.com / Illusztráció
Az egyik telephelyre a kerítést szétvágva jutott be egy tolvaj, majd egymillió forintnyi holmit – gépek villanymotorjait, kábeleit – gyűjtötte össze és vitte el. Az egyik melléképületbe úgy jutott be, hogy lefeszítette az ajtóról a lakatot, majd az ott talált kisgépekkel távozott.
A bizonyítékok azt mutatták, hogy egy 20 éves helybéli felelős a bűncselekményekért, aki az egyik alkalommal le is bukott lopás közben. Egy épületről szedte le az ereszcsatornát, amikor valaki meglátta, és értesítette a rendőröket. A férfi menekülőre fogta ugyan, de a járőrök hamar a helyszínre értek, és a közelben elfogták.
A fiatalembernek nem volt több dobása, a lakásához vonultak az egyenruhások, és hétfőn előállították. A tolvajnak ráadásul ekkor már garázdaság is volt a rovásán. Még novemberben szóváltásba keveredett és összeverekedett az utcán egyik ismerősével. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a férfit. A nyomozók kezdeményezik letartóztatását.