2023.11.20. 08:23
Egy eladót is megharapott a samponrabló félegyházi nő
A nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki mindösszesen pár samponért rabolt.
Forrás: shutterstock.com / illusztráció
Bejelentés érkezett a rendőrségre október 5-én délelőtt arról, hogy az egyik félegyházi drogériában egy nő több terméket megpróbált eltulajdonítani – írja a police.hu. A tolvaj a kosara helyett a táskájába pakolta a termékeket: samponokat, balzsamot és parfümöt zsákmányolt. Az eladók azonban észrevették, ezért az irodába vezették átbeszélni a történteket. Az asszony visszaadta az ellopott holmik egy részét, mégis úgy gondolta, hogy egy párat megtart belőlük és inkább meglép. Ám hiába húzott nyúlcipőt, a dolgozók résen voltak és a nyomába eredtek.
A tolvajt sikerült megállítani a bejáratnál, ám dulakodásba kezdett az alkalmazottakkal és egyikük karját meg is harapta. Végül több vásárló is a dolgozók segítségére sietett és közben a rendőrök is megérkeztek helyszínre. A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első eset, hogy az asszony lopott. Két héttel korábban szintén ebben az üzletben járt és akkor sikeresen ellopott több terméket közel 50 ezer forint értékben. A 36 éves helybélit október 18-án elfogták és őrizetbe vették. Rablásért és lopásért hallgatták ki a település nyomozói, majd kezdeményezték letartóztatását. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az ügyészségnek – számolt be a rendőrség a police.hu oldalon.