2023.10.01. 18:18
Villanyoszlopot döntött egy autó Kiskunhalason
A Jókai utcába riasztották a mentőket, ahol egy személyautó villanyoszlopnak rohant, a balesetben megsérült a jármű vezetője.
Az ütközés ereje begyűrte az autó elejét, valamint a villanyoszlop kettétört és kidőlt.
Fotó: Pozsgai Ákos
A baleset vasárnap délután fél öt után történt, információink szerint a városközpont felé tartott az autó, amikor áttért a szemközti sávba, majd letért az útról és az út mellett lévő beton villanyoszlopnak csapódott. Az ütközés ereje begyűrte az autó elejét, valamint a villanyoszlop kettétört és kidőlt.
Meg nem erősített információink szerint egy kerékpáros gyereket akart kikerülni az autós, miközben a biciklis becsellent, a sofőr ezért hirtelen balra rántotta a kormányt és úgy rohant a villanyoszlopnak. A helyszínre érkeztek a tűzoltók is, akik áramtalanították a járművet, és az áramszolgáltató szakemberei, akik meg kezdték a károk felmérését. A helyszínelést követően tudnak majd hozzálátni a helyreállításhoz, úgy tudjuk, mivel közvilágítási oszlopról van szó, így nincs áramszünet a Jókai utcában.

A baleset pontos körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.