Kék hírek

2023.06.07. 14:44

Potyaszolgálatban lévő nyomozók fogtak el két bűnözőt Kecskeméten

Több bűncselekménnyel is gyanúsítanak a rendőrök két férfit, akiket a héten fogtak el a rendőrök.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A vármegyeszékhely Szeleifalu és Petőfiváros városrészeiben 2023 májusától kezdődően több vagyon elleni bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrségre, ezért a környéken megerősítették a járőrszolgálatot – közölte a rendőrség.

A nyomozók tanúkat és nyomokat kutattak, adatot gyűjtöttek, kamerafelvételeket elemeztek azért, hogy közelebb jussanak az ismeretlen elkövetőkhöz, illetve az egyenruhások mellett ők is portyázásba kezdtek, azaz civil autóval járták a környéket éjjel-nappal.  

A módszer hatásosnak bizonyult, mivel a rendőrök hétfőn hajnali egy órakor felfigyeltek két férfire, akik a Présház utcában – látszólag céltalanul – sétáltak. Igazoltatásuk során kiderült, hogy egyiküket, egy 31 éves férfit a bíróság más ügyben körözi. Őt őrizetbe vették az ellene kibocsátott elfogatóparancsa alapján, de a nyomozók ezzel nem elégedtek meg. Társát – egy 27 éves helyi lakost – előállították; sejtették ugyanis, hogy a párosnak köze lehet a közelmúlt bűnügyi eseményeihez. 

A nyomozók szimata most sem tévedett: egyikük ingatlanából olyan fagyasztott termékek kerültek elő, amelyek egy pár órával korábbi betörésből származtak.

Mint írják, a rendőrök az ügyek vizsgálata során kiderítették, hogy a gyanúsítottak – K. György és R. Márk – a közelmúltban a két városrészben legalább hét lopást követett el együtt, míg R. Márk további három bűncselekménnyel is gyanúsítható. A férfiak a családi házas övezetben a kerítéseken másztak át, és az udvaron, melléképületekben, pincékben kutattak zsákmány után. Élelmiszert, kerékpárokat, szerszámgépeket, fém hulladékot vagy akár kerti bútort vittek végül magukkal.

Több helyről is lopott a páros
Forrás: police.hu

R. Márkot kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa a korábbi ügyei miatt kiadott elfogatóparancs alapján jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben van.

A rendőrök vizsgálják, hogy a bűnelkövetők további vagyon elleni bűncselekményekkel gyanúsíthatóak-e.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában