Vádemelés

2023.06.02. 09:19

Drogkereskedő hálózat 16 tagjának letartóztatását indítványozta az ügyészség – videóval

A Bajai és a Kalocsai Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt egy drogkereskedő hálózat felszámolására irányuló összehangolt rendőrségi akcióban elfogott 16 embert – köztük 7 nő – letartóztatását indítványozta.

Baon.hu

Forrás: police.hu

Mint arról már beszámoltunk, a megalapozott gyanú szerint a jánoshalmi, sükösdi és miskei elkövetők több éven keresztül „kristály” fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedtek, amelynek érdekében együttműködtek, az árakat egyeztették, szükség esetén az értékesítésben is kisegítették egymást, hogy széles vevőkörük részére a zavartalan drogellátás biztosított legyen – írja az ügyészség.

A drogkereskedő hálózat felszámolására irányuló összehangolt akció során a nyomozók 9 férfit, valamint 7 nőt vettek őrizetbe és bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak. A kereskedéssel foglalkozó bűnszövetség tagjaitól a kutatások során új pszichoaktív anyagok és a kereskedéshez, valamint a porciózáshoz használt eszközök, anyagok mellett arany ékszereket, jelentős mennyiségű készpénzt, járműveket és mobiltelefonokat foglaltak le.

Az ügyészség szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú, szervezetten elkövetett bűncselekmények magas büntetéssel fenyegetettsége miatt reálisan fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének veszélye. Letartóztatásuk azért indokolt, mert tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást az eljárás jogellenes befolyásolásával megnehezítenék. Emellett a bűnismétlés veszélye is indokolja a letartóztatásuk elrendelését, mivel a terhükre rótt bűncselekményeket huzamosabb időn át, életvitelszerűen követték el, ráadásul többen büntetett előéletűek.

Letartóztatásukról az illetékes nyomozási bíró a pénteken napon dönt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában