Kék hírek

2023.03.31. 12:31

Üres borosüvegek vezették el a rendőröket a jánoshalmi tolvajhoz

Két bejelentés is érkezett a Jánoshalmi Rendőrőrsre betörésről a napokban.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Az egyiknél a település felújítás alatt álló iskolájának udvarából vitt el 3 vödör nemesvakolatot az akkor még ismeretlen tolvaj. A másik hívás egy kisboltból érkezett, innen szeszes italokat lopott valaki. Ám feltehetőleg nem akart bajlódni az üvegek cipelésével, útvonalát ugyanis üres borosüvegek jelölték, melyeket útközben ihatott meg – közölte a rendőrség.

A gyors nyomozásnak köszönhetően pár órával később elfogták a szesztolvajt. A 20 éves férfiról az is kiderült, hogy korábban egy büfé ajtaját feszítette be, onnan egy telefont vitt el és ellopott egy kerékpárt is az egyik tárolóból. Nem sokkal később a másik tolvajt is felkutatták, ő az építőanyag mellett korábban gáztűzhelyt vitt el az egyik lakatlan házból. A 30 éves és 20 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök és vizsgálják, hogy elkövettek-e más vagyon elleni bűncselekményeket, illetve volt-e társuk. Az ellopott több vödör nemesvakolatot megtaláltak a nyomozók, és visszaadták a tulajdonosának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában