Kék hírek

2023.03.14. 09:34

Sok autós még mindig nem használ biztonsági övet Bács-Kiskunban

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminchat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

baon.hu

Forrás: police.hu

Súlyos sérüléssel járó baleset hat esetben történt, illetve öt olyan karambol volt, ahol könnyebb sérüléseket szenvedtek. Ezekben a balesetekben összesen tizenegy sofőr és utas sérült. Két baleset ittas sofőrök hibájából következett be és további harmincegy autóvezető ellen indult eljárás ittas vezetés miatt – írja a police.hu.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat 977 fő lépte át; ők legalább harmincezer forint összegű bírságra számíthatnak.

A vármegye rendőrei előző héten többek között azt ellenőrizték, hogy a sofőrök és utasaik használják-e a biztonsági övet közlekedés közben. Az eredmény a korábbi ellenőrzéshez képest most még magasabbnak bizonyult, ugyanis néhány nap alatt 1024 olyan emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, akik mind elmulasztották használni a biztonsági övüket. A saját biztonságukkal sem törődő sofőröknek és utasaiknak közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.

A rendőrség nem győzi hangsúlyozni, hogy a biztonsági övet nem csak az elől ülőknek kötelező használni. Ugyanis a hátul ülő és egy nagyobb fékezés miatt a vezető ülésének, vagy szélvédőnek csapódó utas ugyanolyan súlyos – sok esetben halálos – sérülést szenvedhet egy jelentősebb karambol esetén, ha nincs bekötve.

Megdöbbentő eredmény még, hogy a rendőrök hét olyan esettel is találkoztak, ahol a gyermek nem használta a gyermekbiztonsági rendszert. Felhívják továbbá mindenki figyelmét arra, hogy gyermekeink életét kockáztatjuk azzal, ha nem használjuk a gyermekülést, hiszen lakott területen belül 50 kilométer/órás ütközés során egy 25 kilogrammos gyermeket 500 kilogramm erejű ütés ér.

A témával kapcsolatban nemrégiben figyelemfelhívó kampányt hirdetett a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága, „Egyben tartja a családot!” elnevezéssel, melyről bővebb információt itt találnak.

Ne feledje: egyetlen, pár másodperces mozdulatot vesz igénybe a biztonsági öv bekapcsolása, azonban annak használatával elkerülhető lehet egy tragédia.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában