Kék hírek

2023.03.17. 13:46

Három férfit is őrizetbe vettek Kecskeméten

Egy biztonsági cég alkalmazottja értesítette a vármegyeszékhely rendőreit csütörtökön hajnalban, miszerint betört valaki az egyik kecskeméti étterembe.

baon.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, gyorsaságuknak hála pedig még az épületben elkapták a tolvajt. Kiderült, hogy a szúnyoghálót lefeszítve, a nyitott ablakon keresztül jutott be a férfi a raktárhelyiségbe, majd betörte az ajtót, amin keresztül az éttermi részbe is bejutott. Ott kutatni kezdett, a kasszában ekkor 3 millió forint volt, de mivel a rendőrök tetten érték, így ahhoz már nem tudott hozzájutni. A 42 éves férfit őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki – írja a police.hu.

A nyomozás során az is kiderült, hogy egy másik vagyon elleni bűncselekményért is a férfi lehet a felelős. A gyanú szerint egy üzletben kifeszítette a lemezszekrényt és a több mint másfél milliós tartalmával együtt távozott. A rendőrök úgy sejtik, hogy az elkövetőnek társa is volt, őt – egy 46 éves férfit – tegnap szintén őrizetbe vették és kihallgatták.

Csütörtökön egy másik betörőt is megfogtak a kecskeméti rendőrök. A 23 éves helybéli a gyanú szerint az egyik kocsmába ment be a napokban hajnalban, ő inkább alkoholos italokat szemelt ki magának. Pár órával később őt is őrizetbe vették és ki is hallgatták az esettel kapcsolatban. A 42 éves és 23 éves tolvajnak a letartóztatását is kezdeményezték a rendőrök és vizsgálják, hogy elkövettek-e más bűncselekményeket is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában