Kék hír

2023.02.02. 11:01

Tizennyolc éves rablót fogtak el a kiskunfélegyházi rendőrök

Őrizetbe vettek a kiskunfélegyházi rendőrök egy 18 éves férfit, aki egy bankautomatánál, pénzfelvétel közben támadott meg egy 63 éves asszonyt, hogy elvegye az éppen csak birtokába került bankóit.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Rablásról érkezett bejelentés a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra 2023. január 25-én – írja a police.hu.

Egy 63 éves asszony arról számolt be, hogy pénzt vett fel az egyik bankautomatából, amikor mellé lépett egy idegen férfi és megpróbálta kitépni a kezéből. Az asszony mindent megtett, hogy megvédje értékét, erősen fogta a pénzét, ám támadója meglökte és erőszakkal vette el.

A kiskunfélegyházi rendőrök alapos adatgyűjtésének hála rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. A 18 éves férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, ami pár napra rá eredményre vezetett, ugyanis szerdán elfogták a fiatal bűnelkövetőt. A lajosmizsei illetőségű gyanúsítottat őrizetbe vették, kihallgatásán pedig elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezik a letartóztatását.

Az idős emberek korukból, egészségi állapotukból, életmódjukból, szokásaikból adódóan könnyebben válnak bűncselekmény áldozatává.

A szépkorúak személyi biztonsága és értékei védelmében az alábbiakat javasoljuk:

  • Sötétedés után lehetőleg kerülje az elhagyatott, néptelen helyeket!
  • Fokozott figyelmet tanúsítson, ha nagyobb összeget vesz fel bankban vagy valamelyik automatánál, hiszen sok esetben az elkövetők kifigyelik, ki vesz fel pénzt, követik, majd megtámadják. Ezért a bankban minél előbb tegye biztos helyre a pénzt, anélkül, hogy mások figyelmét felkeltené!
  • Ékszereit az utcán rejtse a ruha alá, és csak annyi pénzt hordjon magánál, amennyi feltétlenül szükséges!
  • Ha az utcán veszélyeztetve érzi magát, mielőbb menjen olyan helyre, ahol több ember tartózkodik, vagy forduljon olyan személyhez, aki egyenruhát visel!
  • Ismeretlen személlyel ne szálljanak be a liftbe, valamint kihalt lépcsőházban ne közlekedjenek gyanúsnak tűnő idegenekkel! 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában