Megelőzés

2023.01.27. 14:21

Prevenciós előadást tartottak a bajai rendőrök az időseknek

A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény nappali ellátásában lévő szépkorúakkal találkoztak a Bajai Rendőrkapitányság megelőzési előadói csütörtökön.

baon.hu

A bajai rendőrök előadást tartottak az időseknek prevenciós céllal

Forrás: police.hu

Az egyenruhások a korosztályra leginkább leselkedő veszélyekre hívták fel a hallgatóság figyelmét – írja a police.hu.

Többek között arról beszéltek, hogy az úgynevezett „unokázós csalók” kihasználják az idősek jóhiszeműségét, az önzetlen segítőkészségét, a családért való aggódását és kicsalják a megtakarított pénzüket, értékeiket. Szó volt még arról, hogy óvakodniuk kell az interneten érkező túlzottan kedvező vásárlási ajánlatoktól, valamint a közösségi hálón távoli országból érkező „romantikus” bűnözők közeledésétől is.

A rendőrök a mindennapi közlekedéssel kapcsolatban ugyancsak fontos dolgokra hívták fel a figyelmet. 

Akár gyalogosan, akár kerékpárral járják az utcákat, a rájuk vonatkozó szabályok betartásával maguk is sokat tehetnek a balesetek megelőzése érdekében.

A kellemes hangulatú, kötetlen beszélgetés során a szépkorúak érdeklődve hallgatták az egyenruhásokat, és maguk is tanulságos észrevételekkel gazdagították a találkozót.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a következőkre hívja fel a figyelmet:

Ha ismeretlentől telefonhívást kap, miszerint egyik rokona bajba került, előbb járjon utána, hogy valóban baj van-e. Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!

Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e! „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”

Hivatalos személy ügyintézés érdekében soha nem kér pénzt!

Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!

Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik.

Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják meg idegeneknek!

Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában