2023.01.31. 08:26
A tanyagondnok talált rá a félholtra vert asszonyra Kiskőrösön
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy vita során olyan súlyosan bántalmazta a nehezen mozgó, leromlott egészségi állapotú feleségét, hogy 11 bordája eltört.
A képen: az áldozat kiskőrösi tanyája, a bűncselekmény helyszíne
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
A tanyagondnok talált rá az ágyban fekvő, elhanyagolt, kiszáradt és zavart állapotban lévő asszonyra.
A vádirat szerint a kiskőrösi házaspár 23 évig tartó kapcsolata az olykor kölcsönös tettlegességig fajuló veszekedések miatt hullámzó volt. Időnként szétköltöztek, majd idővel felvették egymással a kapcsolatot, és legutóbb 2020 végétől ismét együtt éltek a feleség kiskőrösi tanyáján.
A zárkózott életet élő házaspárnak látogatói nem voltak, a feleség nyugdíjából tartották fenn magukat. A férj – az ügy vádlottja – gyakran kért pénzt alkoholra a sértettől, amiből vita kerekedett közöttük. Az asszony egészségi állapota ebben az időszakban jelentősen leromlott, nehezen járt és beszélt, rossz volt a látása és a hallása is.
A férj és a feleség között 2022. áprilisában ismét vita támadt, melynek során a férfi a sértett fejére, nyakára, mellkasára mért súlyos ütéseket.
2022. április 29-én a késő délelőtti órákban az ingatlannál megjelenő tanyagondnok talált rá az ágyban fekvő, kiszáradt, elhanyagolt és zavart állapotban lévő asszonyra, akihez azonnal mentőt hívott.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
A nőnek a bántalmazás következtében 11 bordája eltört és fejétől a lábáig zúzódásos sérüléseket szenvedett. A bordatörés miatt ráadásul közvetlen életveszélyes sérülés is kialakult nála. Az idős asszony a hosszú kórházi ápolás ellenére életét vesztette.
Az ügyészség a férjet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.