Büntetés

2022.12.07. 13:18

Két évre ítélték a Bátmonostoron tetten ért holland embercsempészt

A Bajai Járásbíróság 2 év fegyházra és 4 év kiutasításra ítélt egy 26 éves holland állampolgárságú embercsempész férfit, akivel szemben a Bajai Járási Ügyészség emelt vádat.

baon.hu

Fotó: Shutterstock.com/illusztráció

A Kecskeméti Törvényszék sajtóközleménye szerint a férfi csatlakozott egy olyan bűnszervezethez, amely harmadik országbeli migráns személyek szállítását szervezte és hajtotta végre anyagi haszonszerzés érdekében. A bűnszervezet tagjaként – társaival együtt – Hollandiából Magyarországra szállította a bűnszervezet toborzásért felelős tagja és egy budapesti hotelban szállásolta el. 

Ezt követően járműveket béreltek, hogy a szerb-magyar határt illegálisan átlépett személyeket szállítsanak Nyugat-Európába. Megbízója utasítása alapján 2021. május 20-án 4 migráns személyt szállított Ausztriába, míg május 21-én 6 migránst próbált meg Ausztriába juttatni, azonban Bátmonostor területén tetten érték.

A bűnszervezet szervezői, irányítói és végrehajtói egymással mobiltelefonon, valamint internetes applikációkon keresztül kommunikáltak, a végrehajtókat GPS koordinátákkal irányították.

A férfi a bűnösségét elismerte, a tárgyalásról lemondott, ezért a bíróság előkészítő ülésen ítélte el. Büntetéséből feltételes szabadságra nem bocsátható, mert a cselekményt bűnszervezetben elkövetők esetén a törvény ezt a lehetőséget kizárja.
Az ítélet jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában