Vádemelési javaslat

2022.10.27. 07:56

Lezárt akta: csapdába esett a dohányboltban a félegyházi rabló

Az 57 éves kiskunfélegyházi férfi ügyét a napokban zárták le a nyomozók.

baon.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Mint arról mi is beszámoltunk, 2022. június 9-én este kaptak a kiskunfélegyházi rendőrök egy telefonhívást, amely arról szólt, hogy éppen folyamatban van egy helyi dohánybolt kirablása.  A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol azzal szembesültek, hogy a gyanúsított gyakorlatilag csapdába esett az üzletben.

A boltos – egy középkorú nő – elmondta, hogy a bűnelkövető bement az üzletbe, és a bevétel átadására szólította fel. Ő ennek nem tett eleget, inkább kiszaladt az utcára, a bejárati ajtót becsukta, és kívülről tartotta úgy, hogy a bent rekedt rabló ne tudjon távozni. A nő segítséget is kapott, egy korábbi vásárlója sietett a segítségére: értesítette a rendőrséget, és a járőrök kiérkezéséig az eladóval maradt.

Az egyenruhások a boltban találták meg a rablót, aki időközben kiürítette a kasszát. Azt nem lehet tudni, hogy mi volt a terve – hiszen tudta, hogy be van zárva –, de a pénzt a biztonság kedvéért a ruházatába rejtette.

A rendőrök a helybélit elfogták, rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták, végül őrizetbe vették. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a nyomozás a napokban befejeződött, ellene a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak – számolt be róla a rendőrség.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában