Tehergépjárművek

2022.10.04. 14:57

Ismét mellékutakat ellenőriztek a rendőrök Bács-Kiskun megyében

Most nem a gyorshajtók kerültek fókuszba Bács-Kiskun megyében, hanem ismételten a tehergépjárművek közlekedését ellenőrizték a rendőrök egy újabb akció során.

baon.hu

Forrás: police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai – a helyi közlekedésrendészeti munkatársak bevonásával – fokozott ellenőrzést hajtottak végre hétfőn megyeszerte – számolt be róla a rendőrség.

Az akció keretében elsősorban azt ellenőrizték, hogy a nehéz tehergépjárművek jogszerűen hajtottak-e rá a mellékutakra, de az egyéb jogsértéseket is szankcionálták a rendőrök.

Az ellenőrzés során az egyenruhások 30 olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik jogszerűtlenül használták a többszámjegyű utakat. Velük szemben összesen 305.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki, valamint egy sofőrt figyelmeztetésben részesítettek. Öt sofőr a biztonsági övet nem használta, nekik összesen 55.000 forint közigazgatási bírságot kell megfizetniük. Öten pedig egyéb szabálysértést követettek el, nekik szintén összesen 55.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki. 

Egy sofőrt feljelentettek a rendőrök, mert a gumiabroncsok állapota nem felelt meg az előírásoknak. Hárman sebességtúllépést követtek el, egy sofőrt AETR szabályszegés – túlvezetés – miatt szankcionáltak, továbbá egy személygépkocsiról derültek ki olyan műszaki hiányosságok, amelyek eredményeként azt rendkívüli műszaki vizsgára berendelték.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában