Kecskemét

2022.09.21. 08:29

Anyagi gondjai miatt munkahelyéről lopott táblagépeket egy iskolai informatikus

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli lopás miatt vádat emelt egy informatikus alkalmazottal szemben, aki anyagi gondjait úgy akarta mérsékelni, hogy az őt foglalkoztató iskolából diákok oktatására szánt táblagépeket lopott el, emellett több kollégáját is megrövidítette.

baon.hu

Fotó: Shutterstock.com/illusztráció

Az iskolai rendszergazdaként dolgozó férfinak – az ügy vádlottjának – egy korábbi hiteltartozás miatt anyagi gondjai voltak. 2020 októberében, az iskolai őszi szünetben, kihasználva, hogy a járvánnyal összefüggésben elrendelt fertőtlenítés miatt a tantermek nyitva vannak, diákok oktatására használt 17 darab táblagépet lopott el. Ekkor ráadásul az iskola igazgatójának wifi jelerősítőjét is magával vitte. A több mint 1,5 millió forint összértékű táblagépekből 4 darab gépet az iskola visszakapott, így a kárból mintegy 300 ezer forint megtérült.

Egy wifi jelerősítőt is hazavitt.
Forrás: ugyeszseg.hu

A férfi néhány héttel ezután kollégái őrizetlenül hagyott táskáiból is lopott. Attól sem riadt vissza, hogy az intézmény helyiségeinek kulcsait megszerezve bemenjen az egyik bezárt irodába és úgy lopja meg munkatársát. Felelnie kell amiatt is, mert miközben egy kollégájának számítógépére programot telepített, a mobiltelefonjáról felhívta az intézmény vezetékes telefonszámát, hogy az irodában tartózkodó munkatárs figyelmét elterelje. Amíg ugyanis a hívás miatt a nő kiment a folyosón lévő telefonkészülékhez, a férfi kivett a bent hagyott pénztárcájából 10 ezer forintot.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja, ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a bíróság a sértetteknek okozott kár megtérítésére is kötelezze. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

 17 darab táblagépet lopott el. 
Forrás: ugyeszseg.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában