Tiszától a Balatonig

2022.09.29. 10:27

A környezet- és az állatvédelemi programok kapnak főszerepet Kecskeméten

A bűnmegelőzés munkatársai színes programokkal, érdekes információkkal várják az érdeklődőket több helyszínen.

Baon.hu

Fotó: police.hu

A Csongrád-Csanád, a Bács-Kiskun, a Tolna, a Baranya és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság öt megyére kiterjedő, komplex bűnmegelőzési projektet valósít meg az ősz folyamán. „Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját!” című együttműködés játékos és szórakoztató módon foglalkoztatja öt megye lakosságát – írja a police.hu.

A program pénteken érkezik Bács-Kiskun megyébe, ahol a környezet-, a természet- és az állatvédelem kap fő szerepet.

A megyei főkapitányság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói szombaton a Kecskeméti Vadasparkba települnek ki, ahol – az Állatok Világnapjához csatlakozva – 10 órakor jelképesen örökbe fogadnak egy szurikátát. A rendőrök érdekes, tanulságos feladatokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Október 4-én „Óvjuk, védjük!” környezetvédelmi kiállítás nyílik a Malom Mozi előterében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakmai támogatásával. A 10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón Gilly Zsolt, a Nemzeti Park Ökoturisztikai és Környezetvédelmi Nevelési Osztály vezetője mond beszédet. A kiállítás a következő egy hétben tekinthető meg.

A projekt Bács-Kiskun megyei szakaszában a Zöld Küldetés Egyesület szakmai bevonásával a megyei főkapitányság épületének főbejáratánál és a belső területen fát ültetnek a rendőrök, jelképezve a környezettudatosság fontosságát.

A színes programokra a bűnmegelőzési munkatársak szeretettel várják az érdeklődőket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában